Zuglói párbeszédes pártemberek Karácsony körül

Hírek
Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének pártjai és személyesen ő is sokszor kiállt már a tiszta közélet mellett és az ellen,  hogy pártemberek kerüljenek állami vezető pozíciókba. Az általa vezetett Zuglóban azonban a Párbeszéd emberei valahogy mégis helyet kaptak.

Korábban büszkén nyilatkozta a XIV. kerületi polgármester: nem engedi, hogy "PM-es kifizetőhely" legyen Zugló, de azt sem, hogy más pártok kezeljék kifizetőhelyként a kerületet. Ehhez képest lássuk, hogy mit váltott be az ígéretéből.

Közvetlen környezetében dolgozik például Temesvári Szilvia, aki Karácsony, jelenleg felszámolás alatt álló SocialReport Bt. beltagja. (Még ezzel a céggel számlázott annak idején a Miniszterelnöki Hivatalnak is, ahol az SZDSZ-es Horn Gábor, koalícióért felelős államtitkár tanácsadójaként dolgozott –  a szerk.) De Temesvári egyben kurátorként is dolgozik a Párbeszéd pártalapítványában, a Megújuló Magyarországért Alapítványban. 

Korábban kuratóriumi tag volt az a Kéri András is, aki a kerület üzemeltetési osztályvezetője. Megérkezéséig nem létezett ilyen státusz a hivatalban, az állást pályázat nélkül kapta meg. Kéri – Tordai Bence alelnökkel együtt – tulajdonolja a Párbeszéd háttércégét, a Párbeszéd Platform Kft.-t. 

De ne feledkezzünk el Szilágyi Lászlóról sem, aki környezetvédelmi referensként dolgozik Zuglóban. Ő volt LMP-s országgyűlési képviselő, aki Karácsonnyal tartott a Párbeszédbe. Szilágyi is indul a vasárnapi választáson, az MSZP-P jelöltje Bicskén. 

Ennyit Karácsony miniszterelnök-jelölt polgármesteri vállalásáról. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink