Zalaegerszeg közelebb került az önvezető autókhoz

Hírek
Belehúznak Zalaegerszegen. Felpöröghet ugyanis az ötödik generációs mobilnet és az önvezető autóprojektek hazai fellegvárának, az egerszegi tesztpályájának az építése. Egy éven belül kész is lesz a létesítmény.

Jó hír a hazai technológiai iparnak, illetve a kutatás-fejlesztéssel foglalkozóknak – sőt a V4 államokban működő ilyen cégeknek is –, hogy nagyobb sebességre kapcsol a zalaegerszegi tesztpálya projekt. Ugyanis konzorcium létrehozását javasolják a zalaegerszegi tesztpálya projekt minél gyorsabb megvalósításához az érintett vállalatok. A cégvezetők a minapi, Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott egyeztetésen nagyon fontos kezdeményezésnek minősítették a beruházást és felkérték a kormányt, hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra is kísérje figyelemmel a tesztpálya megépülését.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a pálya építése az előirányzatoknak megfelelően halad, egy éven belül már folyhatnak a kísérletek a pályán. Széleskörű a hazai és nemzetközi érdeklődés, amelyet a V4 országokkal már aláírt és Ausztriával és Szlovéniával tervezett szándéknyilatkozat is megerősít. A projektet a kormány ezt követően is kiemelten támogatja, azonban elsődlegesen a piaci igények határozzák meg annak tényleges tartalmát. Éppen ezért a hatékonyabb megvalósítás érdekében az NGM-el már megkötött szándéknyilatkozaton túl még szorosabb együttműködést vállalnak majd az érintett vállalatok. Ezáltal nemcsak sokkal nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a konzorcium tagjai között is eredményesebb munka kezdődhet.

A résztvevő szervezetek képviselői ismételten üdvözölték a hazai autóipar egészére pozitívan ható kezdeményezést, illetve bíznak annak sikeres megvalósításában. A projektben résztvevők: az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft., az AVL Autókut Mérnöki Kft., a KNORR-BREMSE Kft., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt., az IBM Hungary Kft., a Valeo Auto-Electric Hungary Kft., a Valeo-Siemens eAutomotive Hungary Kft., az Ericsson, a BASF Hungária Kft., a Continental Automotive Hungary Kft., az AUDI HUNGARIA Zrt. és a T-Systems.

Borítófotó: Varga György/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink