Zalaegerszeg is felkerült a napenergia térképre

Hírek Figyelő
Már Zalaegerszegen is elérhető az a digitalizált térkép, amelynek segítségével gyorsan, egyszerűen lehet tervezni, hogy érdemes-e napelemes rendszert kiépíteni.

Magánkezdeményezésként, alig egy hónap alatt fejlesztette ki az Envirosense Hungary Kft. és a Solar ViewPoint Kft. Debrecen Napenergia Térképét. A részben ingyenes szolgáltatást mostantól az egerszegi magán- és céges beruházók is elérhetik – jelentették be a IV. GreenTech konferencián.

A Zaol.hu tudósítása szerint a fejlesztők stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Napelem Napkollektor Szövetséggel, amelynek célja egy országos térkép létrehozása. Ennek köszönhetően a közeljövőben egyre többen tájékozódhatnak majd a napelemes rendszer telepítése előtt például a megtermelhető éves villamosenergia becsült mennyiségéről, illetve az elérhető megtakarításról.

Bali Zoltán alpolgármester emlékeztetett arra, hogy az energiaválság okozta gazdasági nehézségek miatt egyre többen választják az alternatív megoldásokat, s az önkormányzat is egyre többet költ a megújuló energiák felhasználására.

A digitalizált térképen minden háztartás, épület fellelhető, így gyorsan, egyszerűen lehet tervezni, hogy érdemes-e napelemes rendszert kiépíteni. A nagy felbontású légi távérzékelt adatok segítségével meg lehet nézni például a benapozottság mértékét, illetve azt, hogy az adott felület mennyi elektromos áramot tud termelni.

Az alpolgármester hozzátette, Zalaegerszegen nagy az igény a napelemre, sokan adtak be pályázatot a kiépítésére.

A fejlesztők hangsúlyozzák, hogy az ingyenes szolgáltatás egy olyan potenciáltérkép, ahol többek között az éves villamos energia becsült mennyisége, illetve az éves megtakarítás látható. A feltüntetett adatok az Envirosense Hungary Kft. által 2020-ban végzett légi felmérés alapján, valamint a partnereik közreműködésével végzett besugárzási elemzéssel jöttek létre.

Tomor Tamás, a vállalkozás kereskedelmi igazgatója elmondta: az adatokból számtalan elemzés nyerhető ki, egyik ilyen a benapozottság. – Érdemes energiaközösségeket létesíteni, amivel nemcsak egy ház, hanem akár egy városrész vagy nagyobb komplexum áramellátását biztosíthatják. Debrecenben már zajlik egy, az egész városra kiterjedő hasonló vizsgálat – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink