Von der Leyen – kemény feladat lesz 361 szavazatot összegyűjteni

Hírek vg.hu
A végletekig kiélezett lesz az Európai Bizottság elnökének megválasztása. Ursula von der Leyen újrázása alig néhány vokson múlhat.

Előző ciklusának kezdetén, 2019-ben Ursula von der Leyen minimális többséggel, mindössze kilenc szavazattal biztosította be az Európai Bizottság elnöki posztját az Európai Parlamentben. Idén még nehezebbnek tűnik a helyzet a június 6-9-én rendezendő uniós választások után

Ahhoz, hogy a brüsszeli Berlaymont 13. emeletén maradhasson, von der Leyennek két nagy politikai akadályt kell leküzdenie. Először is meg kell nyernie az Európai Tanács 27 uniós vezetője minősített többségének támogatását a választások utáni, június végi ülésen. Másodszor, az Európai Parlament 720 képviselőjének legalább 361 szavazatát kell megszereznie ahhoz, hogy a vezetők döntését egy későbbi, titkos parlamenti szavazáson megerősítsék.

A tanácsi fronton talán könnyebb a helyzet. Von der Leyen jobbközép Európai Néppártja (EPP) 12 uniós állam- és kormányfőt tudhat maga mögött, akik várhatóan mindannyian felsorakoznak mögötte. Persze mindig fennáll a veszély, hogy a dolgok rosszul sülnek el: A francia Emmanuel Macron egy másik jelölt mellett dönthet – akár Mario Draghi személyében, Olaf Scholz német kancellár pedig a szocialista táborból érkezik.

A második, az előzőnél sokkal nagyobb akadálynak az Európai Parlament tűnik. A felmérések szerint von der Leyen néppártja a választások után 170 mandátummal a legnagyobb frakció lesz a parlamentben. A többség kialakításához aztán a választások utáni alkudozások során a többi nagy centrista frakciónak – a szocialistáknak és a liberálisoknak – kell majd selyemcukorkákat kínálnia.

Választási matek

Ha sikerül megszereznie az EPP, a liberális Renew Europe képviselőcsoport, valamint a szocialisták és demokraták támogatását, akkor a Politico című lap előrejelzései szerint mintegy 390 mandátumot szerezhetne. Ezzel simán meglenne a 361-es küszöb, de von der Leyen aligha számíthat arra, hogy a dolgok ilyen simán alakulnak. Szakértők és politikai bennfentesek arra figyelmeztetnek, hogy még ha a pártvezetők utasítják is őket von der Leyen támogatására, az eddigi tapasztalatok alapján nagyon valószínű, hogy a törvényhozók valamivel több mint 10 százaléka az adott frakcióban ellenszavazatot ad le, vagy tartózkodik.

Ha csupán ezzel a 10 százalékos kieséssel számolunk, akkor a jelenlegi elnök mindössze 351 szavazatra számíthat, s ez pont tízzel marad el kritikus határtól. Ráadásul ez a brüsszeli lap szerint meglehetősen jóindulatú becslés, elemzői vélemények szerint a „lázadási arány” szinte biztosan meghaladja majd a 10 százalékot, még von der Leyen saját néppártján belül is. A korábbi szavazásokon a párt által megkövetelt irányvonallal szembemenő lázadók aránya 13 és 28 százalék között volt.

Von der Leyen 2019-ben az EPP, a Renew és az S&D támogatásának köszönhetően szerezte meg kilenc szavazattal a többséget. Emellett számos szavazatot szerzett a Fidesztől a jelenleg ellenzéki lengyel konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párttól is. Most teljesen kizárt, hogy megkapná e két párt támogatását. Bajok vannak a szocialistákkal és a liberálisokkal is; egyre több képviselőjük tart attól, hogy von der Leyen szövetségre lép Giorgia Meloni olasz jobboldali miniszterelnökkel. Azzal is vádolják, hogy felhígítja az EU zöld programját és fegyverkezési programot hirdet.

Saját, néppárti politikai tömörülésében is gyülekeznek a viharfellegek. A francia Les Républicains – amely várhatóan hat képviselővel rendelkezik majd – nem támogatja őt, és néppárti bennfentesek attól tartanak, hogy az olasz, spanyol és szlovén delegációjuk támogatottsága is meglehetősen ingatag. Figyelmeztető jel, hogy a néppárt márciusi bukaresti kongresszusán a 499 szavazatot leadó küldött 18 százaléka nemet mondott von der Leyenre.

Az Európai Néppárt francia ellenzéki táborából François Xavier Bellamy, a Les Républicains képviselője azt mondta,hogy ha az Európai Bizottság elnökét nem választják újra, az az általunk vezetett harcnak lesz köszönhető, amely miatt kisebbségbe került a saját pártjában.

Bár Bellamy csak kis számú törvényhozót képvisel, felvetése jelzi, hogy más nemzeti küldöttségek is ellenezhetik von der Leyen hosszabbítását.

A Meloni-faktor

Von der Leyen valóban szorgalmasan udvarol Meloni olasz miniszterelnöknek, akinek támogatására mind a Tanácsban mind a Parlamentben szüksége lesz – de ez a stratégia könnyen visszafelé sülhet el. Minél közelebb kerül Meloni Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártjához, annál több szavazatot veszít a szocialistáktól és a liberálisoktól.

Meloni támogatása döntő fontosságú lesz a Tanácsban való jelölése szempontjából, viszont visszaüthet a Parlamentben, amelyben Meloni pártja, az Olasz Testvérek csak körülbelül 23 mandátumot szerezhet. Ezt a 23 szavazatot szinte biztosan ellensúlyozná a szocialisták szavazatainak elvesztése, akik közül sokan, különösen Scholz németországi szociáldemokrata pártjában, a Melonival való viszonya miatt von der Leyen ellen fordulnának.

 

Meloni támogatása döntő fontosságú. Fotó: RICCARDO DE LUCA / AFP

 

A Zöld kérdés

A Szocialisták és Demokraták (S&D), a Renew és a Zöldek kijelentették, hogy nem támogatják von der Leyen újraválasztását, ha bármilyen alkut köt Meloni jobboldali szövetségeseivel a Parlamentben. Ez lehet, hogy üres fenyegetés – egy ilyen alku feltételeit nem lehet nyilvánosságra hozni, a szavazás pedig titkos -, de így is erősen el kell, hogy gondolkodtassa von der Leyent. Ha a Bizottság jelenlegi elnöke feladja az ECR támogatásának reményét, akkor nemcsak a Renew és az S&D, hanem a Zöldek támogatására is szüksége lenne.

A Zöldekkel együtt von der Leyen várható támogatottsága 432 szavazatot tenne ki, ami még a jelentős lemorzsolódást is figyelembe véve is több mint elég a küszöb átlépéséhez.

A probléma azonban az, hogy a Zöldek támogatása teljesen esetleges, 2019-ben sem támogatták „központilag” von der Leyent. Daniel Freund, a német Zöldek törvényhozója rámutatott, hogy a Zöldek von der Leyennel szorosan együttműködtek kormányzati ciklusa alatt, és felajánlhatják támogatásukat az újraválasztásához, de ennek igen nagy ára lenne.

A kérdés az: mit kapunk, ha megegyezünk, hogy együttműködünk vele? Zöldekként hosszú követeléslistánk van – mondta Freund, hozzátéve, hogy számukra kulcsfontosságú a Bizottság zöld programja – pont az, amelytől von der Leyen a választási kampány során látványosan eltávolodott.

Ráadásul ha gesztusokat tesz a Zöldeknek, az mérgezőnek bizonyulhat a néppárti konzervatívok köreiben, akik kifejezetten fellázadtak a Green Deal kulcsfontosságú elemei ellen mandátumának utolsó évében. Ilyen volt a belsőégésű motorok fokozatos kivezetése és a természet helyreállításáról szóló törvény.

Von der Leyen és az idő

A bizonytalanságot növeli, hogy von der Leyennek valószínűleg az Európai Tanács június végi ülését követő őrült tárgyalási hajrában kell megkötnie az ilyen jellegű megállapodásokat. Több képviselőcsoport is azt szorgalmazza, hogy a következő bizottsági elnök kinevezését júliusban, a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen tartsák meg, ami rendkívül szűk időt hagy neki arra, hogy

  • a Renew,
  • az S&D,
  • az EPP
  • és a Zöldek közötti, valószínűleg rendkívül bonyolult koalíciós megállapodást kössön. Ugyanakkor Freund jelezte, hogy nyitott a határidő szeptemberig történő meghosszabbítására – amit Manfred Weber néppárti elnök is szorgalmazott. A lazább határidő révén von der Leyen talán elkerülheti a parlamenti megaláztatást.

 

A cikk itt olvasható.

Címlapfotó: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink