V0 vasút: a koncepció kész, már csak meg kell valósítani

Hírek B. Horváth Lilla
Minden forgatókönyv szerint versenyképesnek ígérkezik az országot majd átszelő V0 vasúti árufuvarozási folyosó, ha azt a nemrég elkészített javaslat szerint alakítják ki, a szabályozás pedig nem gördít elé akadályt.

A Főmterv Zrt. a múlt héten befejezte a V0 vasúti áruszállítási folyosó tervezését. A V0 előkészítése az elmúlt években már többször elkezdődött, de a megvalósításig nem jutott el, a beruházás körülményei, a vele szemben támasztott elvárások folyamatosan változnak. A mostani terv tehát reagált a tervezett beruházás környezetének elmúlt tíz évben történt változásaira – jelentette be a Magyarországi Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének (MLSZKSZ) konferenciáján Takács Miklós, a társaság közlekedéstervezési igazgatója. A munkát a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület rendelte meg, de a magyar állam fizette.

V0 vasút Duna-hídja: Dunaújváros a befutó
A Főmterv – mint elhangzott – túlment az ideális nyomvonal keresésén. Azokat a piaci mechanizmusokat is kereste, amelyek alapján áru is lesz majd a vonalon. Magának a nyomvonalnak a meghatározásánál fontos szempont volt a meglévő pályák felhasználása. Az ok nem elsősorban az olcsóság – mellesleg ez a választás nem is feltétlenül olcsóbb –, hanem Takács Miklós magyarázata szerint az, hogy az új, zöldmezős beruházásokat esetleg ellehetetlenítené a társadalmi ellenállás.

Az igazgató a javasolt nyomvonal szakaszait bemutatva kitért arra a nem csak a közlekedési szakmát érdeklő kérdésre, hogy hol lenne a V0 vasút Duna-hídja: a nyomvonal az 5. vonal felhasználásával Dunaújváros fölött keresztezné a folyót, majd onnan Szolnokig kellene elvezetni. A Főmtervnél nagy távlatban arra számítanak, hogy a Magyarország keleti és nyugati határa közötti gyors összeköttetést megteremtő V0 számára a szállított áru mennyisége és a vonatok számának növekedése miatt Győr idővel „szűk” lesz, szükség lesz a város elkerülésére. Idővel (25-30 év múlva) el kell kerülni Székesfehérvárt is, amelyet majd érint a nagy sebességű vasút. Kérdés viszont, hogy mi lesz a jó megoldás Kecskemét esetében. Ezen a városon áthaladhat a ma látható vonatmennyiség kétszerese is, a város elkerülése pedig társadalmi konfliktust okozhat, és bonyolult is lenne a kiterjedt tanyavilág miatt.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható

Ezek is érdekelhetnek

További híreink