Vitték az utakat, mint a cukrot

Hírek Érsek M. Zoltán
A Covid járvány nem tizedelte meg az utazási irodák piacát, az idei szezon pedig a vártnál is jobb eredményt hozott. A Lagun Travel csődje mégis óvatosságra int, mert a konjunktúrát kihasználva, a magyar jogrendet megkerülő vállalkozók is megpróbálnak utazást szervezni – fejtette ki Molnár Judit a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke. Elmondta: a korábbi éveknél szűkebb kínálat miatt idén nem voltak last minute utak, a forintgyengülés és az extraprofit adó viszont csökkentette az irodák nyereségét.

„Az idei szezonban szinte minden meghirdetett utazást megvettek, ami azzal járt, hogy se előfoglalási, sem last minute kedvezményt nem kellett meghirdetniük az irodáknak. Jellemző, hogy az egyik nagymúltú iroda, mégis meghirdette a kedvezményt, de az mindössze pár ezer forint megtakarítást jelentett az utasnak, mert annyira megteltek a csoportok és a népszerű üdülőhelyek szállásai, hogy sehol nem maradt szabad kapacitás. Hiszen nemcsak Magyarországon, az egész világon megugrott az utazási kedv”- fejtette ki Molnár Judit.

Aki kiváló fokmérőnek nevezte a charterpiacot, ahol 2019-ben heti 72 járat indult Budapestről. A piac magára találását jelzi, hogy az idén már az 50-et közelítette a járatok száma és a felkínált helyek szinte rögtön beteltek augusztus végéig, miközben a kora őszi foglalási adatok is bíztatóak. A legnépszerűbb célpontok idén is a klasszikus tengerparti nyaralóhelyek voltak, miközben a városnézések és a kulturális utak iránt is jelentős volt a kereslet. Az emberek utazási vágyát jól mutatja, hogy miután az USA november 6-án bejelentette a Covid korlátozások eltörlését, a foglalások szinte azonnal megindultak Amerika felé.

A MUISZ elnöke szerint az idei utazási kedvet csupán átmeneti időre törte meg, amikor február 24-én megkezdődött az ukrajnai háború; ekkor nagyjából két hétre leálltak a foglalások, majd ezt követően ismét a régi tempóban éledtek újra. A kiutaztató turizmust így gyakorlatilag nem érintette a szomszédban dúló háború.

„Az utak árazása minden esetben igen nagy körültekintést követel és jelentős kockázatokat rejt az, hogy ki milyen forint árfolyammal számol. A gyenge árfolyammal árazó, kockázatkerülő üzletpolitika veszélye az, hogy az iroda könnyen kiárazhatja magát a piacról, mert drágák lesznek az útjai. Aki viszont merészebb volt – például 375-ös forint/euro árfolyammal árazott – annak most komoly veszteséget kellett elkönyvelnie. Ugyanakkor az általánosságban is elmondható, hogy ennyire gyenge, 400-410 forint körüli árfolyamra nem számított a szakma.

„A kiutaztatási szektornak a kiszámíthatóság érdekében ezért úgy kellene az euró bevezetése, mint egy falat kenyér. Az üzleti biztonságot az sem erősítette, hogy már régen kint voltak az árak a piacon, amikor a kormány bejelentette a budapesti felszállásokhoz kötődően, a légitársaságokra kivetett extraprofit adót. A forint gyengülése és a kerozin árának növekedése mellett ez tovább növelte a már meghirdetett utak költségét, az éppen visszaépülő, alacsony haszonkulccsal dolgozó szakma számára”

Egy esetleges árkorrekció kapcsán az utazási irodáknak a kormányrendelet előírásait kell figyelembe venniük, ami szerint az út indulását megelőző 20 napon kívül van lehetőség az áremelésre, amelynek mértéke nem haladhatja meg a 8 százalékot. Aki ezt betartja, attól az utasnak ezt el kell fogadnia, illetve jogában áll elállnia a szerződéstől, de csak a kötbérfizetés terhe mellett. Amennyiben viszont az emelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, és/vagy az 20 napon belül történik, akkor az utas indoklás és kötbérfizetés terhe nélkül elállhat a szerződéstől.

„Nem véletlen, hogy ilyen feltételek mellett az utazási irodák csak a legvégső esetben próbálnak árat emelni. Most viszont, olyan erőteljes volt a forint gyengülése, a közüzemi árak és a kerozin tarifájának emelkedése, valamint a repüléshez kötődő extraprofit adó terhe, hogy az irodák szinte kivétel nélkül megtették a kényszerű áremelést. Amit az utasok zöme, a növekvő inflációt érzékelve elfogadott.”

Molnár Judit ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy a Covid hatására nem csökkent az irodák száma, miközben megnőtt a bizalom az irodák felé.

„A Covid idején a szakma szereplőinek többsége nem tudott mást tenni, mint hibernálni a tevékenységet, azonban a helyzet javulását követően a nagy utazásszervezők szinte mind visszatértek a piacra. Most az a jellemző, hogy az egyéni szervezés helyett már olyanok is irodáknál vásárolnak, akik idegen nyelvet beszélnek és akiknek egyáltalán nem okozna gondot az online foglalás és fizetés. Az utasok szemében ugyanis felértékelődött az a biztonság, amire az utazás során mindvégig – legyen szó megbetegedésről vagy légitársasági késésről -, támaszkodhatnak. Arról nem beszélve, hogy a távolabbi, összetettebb szervezést igénylő utak egyáltalán nem drágábbak akkor, ha valaki egy irodánál foglalja le azt. Az utazási irodáknak ráadásul nagyobb a piaci rálátásuk és jobb árat kapnak azoktól a partnereiktől, akiktől nagy tételben foglalnak. Arról nem beszélve, milyen segítséget jelent az azonnali, illetve a későbbi jogi támogatás akkor, amikor a mostani légikáosz idején az utasnak késik a járata, ha lekési a csatlakozást, vagy elvész a csomagja.”

A pandémia utáni időben azért is nagy szerepe van az utazási irodai szaktudásnak, mert külön utánanézést igényel meggyőződni arról, hogy a kiválasztott szálloda, vagy étterem valóban üzemel-e. És ha igen – a globális piacon érezhető 15-20 százalékos, esetenként 30 százalékos drágulás ellenére – képes-e ugyanazt a szolgáltatást nyújtani, amit a járvány előtt megszoktak az utasok. Mert külföldön sem ritka, hogy például a szakemberhiány miatt nem ugyanaz a szolgáltatás színvonala, mint ahogyan azt az utazók korábban megszokták.

Az őszi időszakban is fokozott körültekintést javasol az utazási szolgáltatás kiválasztásakor a MUISZ. Ennek aktualitását az egzotikus utazásokat Lagun Travel néven hirdető külföldi vállalkozás csődje adja, mert ez a cég nem rendelkezett magyarországi, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) által kiadott bejegyzési számmal, és a magyar jogszabályoknak megfelelő vagyoni biztosítékkal sem. Márpedig egy esetleges fizetésképtelenség esetén az érintett utasok hazaszállítására és az itthon maradottak kártalanítására az irodák vagyoni biztosítéka nyújt fedezetet, melynek jogszabályban meghatározott összegét a hatóság rendszeresen ellenőrzi.

A MUISZ szerint a kellemetlen csalódásokat csak akkor lehet kivédeni, ha az utasok elkerülik a leginkább közösségi médiában hirdető, magukat utazási szakértőként feltüntető, utazásokat jogosulatlanul szervező egyéni kezdeményezéseket és csak olyan irodával utaznak, amely a BFKH által kiadott regisztrációs számmal rendelkezik (a szolgáltatók listája megtalálható a https://mkeh.gov.hu/hivatal/kozerdeku_adatok_2013/tevekenysegre_mukodesre_vonatkozo_adatok/nyilvantartasok honlapon).

Ezek is érdekelhetnek

További híreink