Visszavásárolnák a ferihegyi repülőteret

Hírek Figyelo.hu

Ismét többségi tulajdont szerezne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – értesült a Magyar Nemzet. Tárgyalások indulhatnak a súlyosan elhibázott 2005-ös privatizáció visszafordítására. A cél, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön.

A cikk visszaidézte, hogy a fővárosi repteret üzemeltető Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a baloldali kormányzat 2005-ben.

A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek.

A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illeti meg. Mint írták, a magyar érdekekkel ellentétes megállapodás szerint az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhet. A tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések finanszírozási kamatterhe miatt gyakran ebből sem látott egy fillért sem a hazai költségvetés.

A többségi részvénycsomag tulajdonosának az értékesítési tervei miatt nem jártak sikerrel a nagyobb tulajdonrész megszerzésére irányuló kormányzati tervek 2010 után. A vagyon további leértékelődésének az elkerülésére az állam 2011-ben lehívta az akkor még meglévő, 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagra vonatkozó eladási opciót.

A koronavírus-járvány világszerte drasztikus mértékben vetette vissza a légi közlekedés teljesítményét.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordértékhez képest 2020-ban háromnegyedével kevesebb, 3,8 millió utas fordult meg. Az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben nyitottak lehetnek az értékesítésre.

Iparági forrásokból úgy értesült a lap, hogy a többségi tulajdon megszerzésének az előkészítése Palkovics László, az innovációs tárca vezetőjének a feladata lehet.

(Borítókép: 2020.10.13. Budapest Airport (Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink