Visszaesett a lakásépítési kedv

Hírek M. O. A.
Csökkent az átadott új lakóingatlanok száma és a lakásépítési kedv is visszafogottabb lett az első félévben. A drágulás mértéke is csökkent, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a felújításokat szorgalmazza és támogatott hitelkonstrukciót javasol.

Az idei év első hat hónapjában 7353 új lakás épült, ez 19 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Budapesten 2316 lakást vettek használatba, ami 36 százalékos csökkenésnek felel meg. A vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 7 százalékkal kevesebb új lakást adtak át. Csak a községekben bővült a lakásépítés, ott 9,2 százalékkal több lakást vettek használatba. A lakásépítési kedv csökkenését jelzi, hogy az első félévben kiadott engedélyek 11 ezer alatt maradt, ami 39 százalékos visszaesést jelent éves szinten.

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi és a nagyvárosi átlagárak között
Fotó: ingatlan.com

A bizonytalanabb gazdasági környezet, a magas infláció, a jelentős építési költségek miatt számítani lehetett a csökkenésre mind az használatba vett lakásoknál, mind a lakásépítési engedélyek esetében. Az sem váratlan, hogy a községekben nőtt az új lakóingatlanok száma, ez a falusi csoknak és az agglomerációs települések felértékelődésének köszönhető – mondta az adatokat kommentálva Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, számottevően lassult az új lakások árának emelkedése. A korábbi évekre jellemző két számjegyű drágulással szemben a fővárosi kínálati piacon az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 7 százalékkal közel 1,3 millió forintra, a vármegyeszékhelyeken lévő új ingatlanoké pedig 11 százalékkal 843 ezer forintra nőtt. Az év elején mért 20 százalékot meghaladó infláció fényében ez az áremelkedés szerénynek mondható, az infláció ugyanis leggyorsabban mindig az új lakásárakba gyűrűzik be. Ugyanakkor ezek a négyzetméterárak sok vevő számára már egyre nehezebben megfizethetőek. A mérsékelt áremelkedésben szerepet játszik az is, hogy az új építésű lakások iránti kereslet – a használt lakások piacán látható tendenciákhoz hasonlóan – jelentősen csökkent, országos átlagban 20 százalékkal.

A fővároson belül az I., az V. és a XII. kerület a legdrágább, 2,5 millió forint körül vannak az átlagos négyzetméterárak, míg több külső délkeleti kerületben nem éri el az 1 millió forintos szintet.

A vármegyeszékhelyek közül Szegeden, Debrecenben és Pécsen a legmagasabb az átlagos négyzetméterár, mindhárom városban meghaladja a 900 ezer forintot. A legolcsóbb városok között van Nyíregyháza és Szolnok, 700 ezer forint alatti értékkel.

A következő időszakban a lakásépítések száma vélhetően még nem tud emelkedni – kommentálta Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza a hétfőn megjelent adatokat. Hozzátette, nincs szoros kapcsolat az épített lakások és az építési engedélyek száma között, így ekkora mértékű visszaesésre az elkészült lakásoknál nem számítanak. Az építési engedélyeknél érdekes tendencia rajzolódik ki, a községekben a legnagyobb, a fővárosban a legkisebb a mérséklődés. A lakásépítések számának jövőbeni alakulását nagyban meghatározza majd a városokban a CSOK helyébe lépő új támogatási forma is. A lakásépítések száma akkor növekedhet újra, ha a kamatkörnyezet normalizálódik és a háztartások jövedelmi helyzete is javul, azaz ebből a szempontból is fontos feladat az infláció letörése – külön is kiemelve az építőipart érintő áremelkedést.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) év egészére, a múlt évi 20.600 új lakással szemben 17.000 lakóingatlan használatba adását vetíti előre, kommentárjában egyúttal szorgalmazza a lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításokat. Ezekből, mind a lakást felújítónak, mind az építőipari vállalkozásoknak, mind pedig az államnak, az állami költségvetésnek pozitív eredménye származik. A felújítások ösztönzésére számításaik szerint ötmillió forintig adható kamattámogatott hitelt, illetve szintén a lakásfelújítási támogatás mintáján alapuló hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás kidolgozását javasolják, gépészeti felújítás esetén utóbbi keretet egymillió forintban állapítanák meg.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink