2020 után az aukciós piac szokatlanul kiemelkedő szezonokat élt meg, annak köszönhetően, hogy a legkiemelkedőbb magángyűjtemények közül – válás, öröklés miatt – jó pár kikerült a piacra. Olyan magas minőségű aukciós anyag jelent meg a piacon, mint soha előtte.
Ilyen volt Harry és Linda Macklowe, Thomas és Doris Ammann, valamint a Microsoft néhai alapítója, Paul Allen gyűjteményének árverése.
Rekord rekordot követett, majd megszakadt a sikerszéria, idén nem bukkant fel ilyen különleges anyag.
Az aukcióra kerülő művek száma az év első öt hónapjában hároméves mélypontot ért el, és a zsugorodás leginkább a topkategóriában látszik.
A millió dolláros leütések nem estek annyit, mint a 10 millió dollár feletti csúcskategória. A több mint 10 millió dollár értékű műtárgyak eladásai 51 százalékkal csökkentek 2023 első öt hónapjában 2022 azonos időszakához képest.
Szakértők szerint a vásárlók árérzékenyebbé váltak, miközben a járvány miatti leállások alatt feltorlódott, különleges képek már eladásra kerültek.
Az év első felében a százezer és 1 millió dollár közötti kategória teljesített a legjobban. Az értékesítés ebben a szegmensben 18 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az 1 és 10 millió dollár közötti értékű művek eladása 14 százalékkal nőtt. A legkedvezőbb árú szegmens – a 10 ezer dollár alatti művek – ára 12 százalékkal esett, és az aukciósházak nem is szeretik ezt az alsó kategóriát, a magas aukciós költségek miatt nem éri meg nekik.

Freddie Mercury tárgyainak aukciója a Sotheby’s-nél szeptember elején várható.
Fotó: AFP
2023 első öt hónapjában minden művészeti korszakot és műfajt érintettek a csökkenő eladások, de különböző mértékben.
A legnagyobb visszaesés az impresszionista és modern szektorban volt, ahol az eladások csaknem 30 százalékkal zuhantak vissza éves szinten. A háború utáni és kortárs kategória valamivel kisebb, 23 százalékos esést mutatott.
Az ultrakortárs művészet, amely korábban a leggyorsabban növekvő kategória volt, szintén visszaesett – lehet, hogy a fiatal, feltörekvő művészeket övező lufi kezd kidurranni?
Éves szinten ez a piac 26 százalékkal zsugorodott. A legstabilabb kategória az Old Masters, amelynek bevétele viszonylag szerény, 6 százalékkal csökkent. Dollárértékben továbbra is az egyik legkisebb piac, de a legstabilabb.
A három nagy aukciós ház – a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips – mindegyike érezte a szorítást az év első öt hónapjában. A Christie’s kis híján megelőzte a Sotheby’st a vezető helyért folyó versenyben, 2023 közepéig 8,9 millió dolláros eladást értek el. Mindkét ház bevétele csökkent az év első öt hónapjában 2022 azonos időszakához képest.
A Christie’s 23 százalékkal, míg a Sotheby’s 20 százalékkal esett vissza.
A legnagyobb esés a Phillipst sújtotta, 255 millió dolláros műtárgyeladásról számolt be, ami 29 százalékos visszaesés az előző évhez képest, miután 2022-ben rekordmagasságot ért el.
A cikk további része itt olvasható.
Borítókép: illusztráció, forrás: AFP