Vissza fog térni a maszkviselés?

Hírek Figyelo.hu
A fertőzöttek számának meredek emelkedése az iskolakezdés, a szabadságolási periódus végén várható itthon.

Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható

– mondta a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. A szakember hozzátette, ez a tendencia azt mutatja, hogy

nagy valószínűséggel idén nem várja ki a nagyobb mértékű emelkedés az októbert, hanem legkésőbb szeptemberben elkezdődik.

A virológus elmondta, hogy

a maszkviselés hamarosan visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be.

A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, ami jó is lenne, amikor már szükséges lesz, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet – tette hozzá.

A legfrissebb adatok szerint

a hétvégén összesen 155 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 646 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Egy beteg meghalt, így az elhunytak száma 30 027 fő.

Egy áldozata volt hétvégén a járványnak

(Borítókép: 2021.05.05. Debrecen. (Matey István, Hajdú-bihari Napló)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink