Virágot a leánynak, hitelt a gazdának

Hírek

A férfiember nemcsak Krúdy óta szeret virágot vinni annak a leánynak, nőnek vagy asszonynak, aki megtetszik neki vagy éppen a szívét elrabolta. Ilyenkor a szép szavak sem maradhatnak el, a kettő együtt sokszor már a várva várt sikert – a kiszemelt hölgy meghódítását – is magával hozza. Megyeget az ilyesfajta „udvarlás” az üzleti életben is. Ahogyan például a bankok többsége, a Takarék Csoport is azt kommunikálja, hogy számára stratégiai fontosságú a mezőgazdaság finanszírozása. Jól is van ez így. Mert a mezőgazdaság ilyen sajátos, finanszírozásra éhes ágazat. Ne kelljen most belemenni abba, hogy miért ilyen sajátos ez a rendszer, elég legyen annyi, hogy mire a gazda a termést eladja, lehet, hogy hónapokig is rajta ül, akár tavaszig, mire talán jobb lesz az ár, mire azonban kezdeni is kell a tavaszi munkákat. Mezőgazdálkodni tehát – még ha sokan szeretik is –, korántsem játék, hanem felelősségteljes, költséges és nem utolsó sorban kockázatos tevékenység.

Fenti működési mechanizmusra – és még sok, akár egyéni sajátosságra – figyelemmel így van ez, miközben a gabonatermesztés túlfinanszírozott. A szántóföldi növénytermesztő gazdálkodóknál verik is a biztosítékot az erre rávilágító írások, mert az ő zsebükről van szó. Pedig figyelhetnének oda is, amit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára mond. Czerván György bő két hete beszélt arról, hogy Magyarországon a növénytermesztés az uniós támogatások nélkül is nyereséges lenne. Persze nem így mondta, hanem úgy, hogy az uniós támogatások nélkül Magyarországon csak a növénytermesztés lenne eredményes, az állattenyésztést tekintve pedig csak a baromfi ágazat tudna nyereséges lenni. A lényeg azonban egy és ugyanaz: az uniós támogatások extra nyereséget biztosítanak a gabonatermelőknek – miközben az ágazat másik, állattenyésztési oldalán lenne mit finanszírozni.

A fent említett Takarék Csoport szakértői persze nyilván tisztában van ezzel, mivel a csoport az idei évtől szeretné fokozatosan növelni a mezőgazdaság finanszírozásában elért 22-23 százalékos piaci részesedését. Ezt szolgálják egyebek mellett vidékfejlesztési termékcsomagok, valamint a földhitelezéssel összefüggő program. Ez utóbbi révén e szegmensben az ország fő finanszírozójává szeretne válni a Takarék Csoport. A banki szakértők – nemcsak a takarékosok – persze azért is kedvelik az ágazatot, mert a hiteltörlesztést, ha máshonnét nem is, de az uniós támogatásokból biztosan vissza tudják fizetni a gazdálkodók. Erre utal az is, hogy az ágazati bedőlt hitelek aránya nagyon alacsony, 2 százalék alatti, finanszírozási szempontból tehát az agrárvilág az egyik legkevésbé kockázatos ágazat a bankoknak.

Az uniós támogatások persze „betonbiztosan” 2020-ig rendelkezésre állnak, s nem lehet véletlen, hogy a Takarék Csoport éppen „2021-ig tartó stratégiájának” fontos eleme az agrárium forráshoz juttatása. Utána ugyanis fehér még a papír, azaz nem lehet tudni mi lesz, mennyi lesz, lesz-e egyáltalán. Persze akkora itt a lobbi, hogy uniós támogatások 2020 után is biztosan lesznek, a hangsúlyok azonban átalakulhatnak: kívánatos is lenne, ha az állattenyésztők kapnának a gabonásoknak jutó tortából is egy nagyobbacska szeletet. Az persze természetes, hogy a gabonatermesztők nem örülnének ennek.

A Takarék Csoport mindenesetre nem kevesebb, mint 300 milliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási finanszírozási lehetőséget azonosított be az országban. Ezen igények kiszolgálására alakították ki a Takarék Vidékfejlesztési Program Komplex termékcsomagot, amely teljes körű finanszírozási megoldást kínál az agrárvállalkozásoknak. Ez tartalmazza a Vidékfejlesztési Program beruházási jogcímein pályázatot nyert mikro-, kis- és középvállalkozások invesztícióinak megkezdéséhez szükséges támogatási előleg lehívásához szükséges bankgaranciát. Valamint a támogatási előlegként le nem hívott és fennmaradó támogatási összeg megelőlegezésére szolgáló előfinanszírozási konstrukciót, amelyet akár a beruházás közben is fel lehet használni. A saját erőt kiegészítő beruházási hitelt a megpályázott fejlesztésekhez lehet igényelni. Könnyebbséget jelent, hogy az akár 10 évet is elérő futamidejű hitel visszafizetését csak a beruházás üzembe helyezésétől számított 1 éves türelmi időt követően kell megkezdeni. Akinek pedig az új beruházása működtetéséhez forgóeszközöket kell beszereznie, az e termékcsomag keretében forgóeszköz-hitelhez is hozzájuthat.

Ha már itt tartunk, ne feledjük, hogy a mezőgazdaság hitelállománya 2010 óta dinamikusan növekszik, és már tavaly meghaladta a 640 milliárd forintot, az összes hitel több mint felét – 330 milliárd forintot – pedig egyéni gazdálkodók vették fel. A Takarék Csoport által felmért újabb 300 milliárdnyi hitel pedig nem zúdulhat rá az ágazat szereplőire, akiknek időközben törleszteniük is kell meglévő hiteleiket. Ráadásul a banki finanszírozás többi szereplője is ott áll a vártán és alig várja, hogy az agráriumot hitelezze. A verseny tehát nem kicsi, de a kockázat is nagy. Az újabb uniós büdzséről – és agrárbüdzséről – ugyanis nem is biztos, hogy megkötik az alkut annak indulásáig – legalábbis a jelenlegi kilátások szerint.

Borítófotó: hungexpo.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink