Mielőtt még az agrárminisztert megbuktatni szándékozó „szaksajtó” rárepülne a témára – hogy szokásomhoz híven ezúttal is stílusosan fogalmazzak –, a miniszter fogadatlan, de így, önkéntesként is szerfelett lelkes médiamenedzsereként rögvest értékelem is az eseményt, ráadásul nemzetközi kontextusban. Figyelemmel arra is persze, hogy a csengelei gyár a jászberényi után a világon a második olyan üzem lesz, amelynek a fő profilja kifejezetten a kóser libamáj és hízott liba termékek előállítása.
Szóval Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az üzemavatón azt mondta, hogy az első ütemben 80-100 embernek munkahelyet biztosító üzem – a második ütemben a foglalkoztatottak száma 260 főre növekszik majd – a magyar víziszárnyas ágazat egyik legjelentősebb beruházása. Ezzel ugyan nem büszkélkednék, hiszen még megsértődni tetszik majd más feldolgozóknak, akik szintén az „egyik legjelentősebb beruházást” hajtották végre anno – hacsak nem osztozkodnak ők is a mostani üzletben. Arról bezzeg kakaskukorékolástól az esti ganajozásig beszélnék, hogy az ágazat – mindegy is, hogy melyik – ma is több ezer embernek ad megélhetést vidéken, különösen a Dél-Alföldön. Az üzem megnyitása tehát hozzájárul ahhoz, hogy a víziszárnyas-tenyésztés újra növekedési pályára álljon. Ez ugyanis egyenes beszéd, mindenki pontosan meg is érti.
A miniszter ezt mind el is mondta és ez így van jól. Ugyanakkor szólt arról is, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) többségi tulajdonában lévő Quality Poultry Baromfifeldolgozó és Kereskedelmi Kft. (QP Kft.) fejlesztése összhangban van a kormány agrárpolitikájával. Jómagam – még ha a miniszterrel ez ügyben a legmesszebbmenőkig egyetértek is – az ilyen kijelentésekkel azért már óvatosabb lennék. Illusztris társaságban – mert az átadón jelen volt David Lau, Izrael állam askenázi főrabbija és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is – nem hangsúlyoznám azt sem, hogy a magyar víziszárnyas termékek több évszázados hagyományokon alapuló hungarikumok. Azon pedig – persze, csak miután kimondtam a szavakat – újfent, de sokadjára elgondolkodnék, hogy mit is jelent az: ezek a termékek messze többet jelentenek puszta élelmiszernél.
A miniszter helyében összefüggések nélkül arról már nem is beszélnék, hogy a vágóhíd kialakításának első szakaszához a Magyar Export-Import Bank Zrt 1,75 milliárd forintnyi hitelt nyújtott, a következő ütemben pedig, az üzem bővítéséhez a kormány 15 százalékos támogatást nyújt. A főrabbinak viszont beszéde után megköszönném, hogy ő legalább szóba hozta: az új üzem világszerte lehetővé teszi a zsidóknak, hogy megismerjék a Magyarországon előállított kiváló minőségű termékeket, és a kóser táplálkozás előnyeit élvezhessék.
Aztán gyorsan ismét magamhoz ragadva a szót, a főrabbira kacsintva rögvest megkérdezném: ha már export, ha már bele, mostantól akkor hamarost kapavágást teszünk egy kóser pulykafeldolgozó felé is, nemde? Ugye a hálaadás ünnepi cuccot is mi szállítjuk ezután az amcsiknak? Sőt, hogy majdan az az üzem ne csak hálaadáskor, hanem máskor is teljes kihasználtsággal működjön, egész évben. Igaz, hogy ott se csak kósert esznek – érvelnék –, de ők a világ legnagyobb pulykafogyasztói és az éves fogyasztás harmadát ilyenkor tálalják fel. Tudta, hogy a magyarok meg a harmadikok pulykában, sorry? Évi 5,5 kiló pulykahúst eszünk – tenném hozzá hungarikum nyelven. S miután a következő magyaros bizniszt emígy nyilvánosan megalapoztam, ügyelnék még arra is, hogy egy Áldomással koccinthassunk az egyébként kitűnő – bár még nem csengelei – hagymás libamáj után.
