Hamarosan Terézváros minden utcájában, ahol nem jár BKK-járat, 30-as sebességkorlátozást vezetünk be, amit fizikai korlátokkal is biztosítani fogunk -írta Facebook oldalán Soproni Tamás. A VI. kerület momentumos polgármestere szerint az Ausztria második legnagyobb városa, Graz volt a minta: egy hasonló intézkedés után átlagosan három decibellel lett csöndesebb a város, a nitrogén-oxid-koncentráció pedig negyedével esett vissza, a gyalogos és biciklis közlekedés pedig vonzóbb alternatívává vált.
Korábban, még 2020-ban Karácsony Gergely főpolgármester is előállt egy hasonló tervvel. A legmagasabb megengedett sebességhatárt 50 km/h-ra csökkentették volna, valamint tervbe vették, hogy az összes mellékúton 30 km/h lenne a megengedett legnagyobb sebesség.
Idén januárban több civil szervezet – több más forgalomkorlátozó javaslat mellett – is azt kezdeményezte, hogy “Brüsszel, Graz, Párizs és számos más európai város mintájára Budapesten is 30 km/óra általános sebességkorlátozás kerüljön bevezetésre.”