Parragh László leszögezte, hogy az MKIK kezdeményezése a kis és közepes vállalatok azon körére vonatkozik, amelyek 2022 nyarának végén és ősz elején, az energiakrízis csúcsán kiszolgáltatottá váltak az akkorra csúcsosodó válságnak, valamint sok esetben az energiaszolgáltatóknak.
„Egyik pillanatról a másikra önhibájukon kívül kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Sokáig ajánlatot se kaptak, aztán amikor mégis, brutális árakon szerződhettek az áramra és a gázra. Ha nem írják alá, akkor megszűnt volna a tevékenységük” – magyarázta az akkori helyzetet Parragh László. Szerinte a nagyobb társaságoknak annyival könnyebb volt, hogy jobb kondíciókkal néztek szembe a kialakult helyzettel.
Fontos látni, hogy mindez nem csupán a kkv-k működését könnyítené meg. Az MKIK javaslata ugyanis az, hogy a keletkezett költségcsökkenést építsék be az áraikba és adják tovább a fogyasztóknak. Ezzel érdemben mérséklődnének a végfelhasználói árak, mindennek pedig jelentős hatása lehetne az infláció csökkentésére.
A Világgazdaság cikkéből kiderül még az is, hogy:
Hogyan számolhatja fel a fix áras energiaszerződéseket a kormány?
Milyen energiaszerződésekre vonatkozna a kormányzati segítség?
Mikor születhet meg a kormány döntése a fix áras energiaszerződésekről?
Milyen feltétellel törölhetik el a fix szerződéseket?
Fotó: Móricz-Sabján Simon