Vezető beosztású munkatársak állnak be a futószalag mellé

Hírek Sz. H.
A Qantas ausztrál légitársaság arra kéri a vezető beosztású munkatársait, hogy három hónapig álljanak be a futószalag mellé, és dolgozzanak rakodóként az óriási munkaerőhiány miatt.

A cég legalább 100 önként jelentkezőt keres, akiknek Sydney és Melbourne repülőterein kell szolgálatot teljesíteniük. A munkájuk a csomagok fel- és lepakolása, valamint a csomagszállító járművek vezetése lesz az említett reptereken. A BBC szerint a Qantas – akárcsak a globális repülési iparág legtöbb szereplője – a határok újranyitása óta csak nagy nehézségek árán tudta újraindítani működését.

Nem először fordul elő, hogy irodai dolgozók kétkezi munkát végeznek a cégnél: húsvét óta már kétszáz irodai munkatárs segédkezett a reptereken a csúcsidőszakokban. Most csak olyan menedzsereket várnak a nehéz fizikai munkára, aki képes akár 32 kilogrammos bőröndök folyamatos mozgatására.

A cikk arra is emlékeztet, hogy a Qantast érzékenyen érintette a járvány, és a veszteségek csökkentése érdekében 2020 novemberében külsős céghez szervezett ki 2000 földi kiszolgálót, előtte pedig több ezer dolgozótól megváltak. Sok helyen gondot okoz a légitársaságok számára, hogy a járvány előtti szintre visszaépítsék a forgalmukat. A brit légitársaságok és repülőterek is munkaerőhiánnyal szembesülnek, emiatt pedig egymást érik a késések és a járattörlések. A poggyászkezelő személyzet hiánya miatt számos reptéri terminálon hegyekben állnak a csomagok.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink