Vetőmagkapcsolat

Hírek H. Gy.
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Kirgiz Vetőmag Szövetség.

Nagy István agrárminiszter a megállapodás ünnepélyes aláírásán, a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontban kifejtette: Magyarország számára az élelmiszergazdaság a nemzetgazdaság stratégiai ágazata, amelyben kiemelt szerepe van a vetőmag-előállításnak. A magyar agrárium csak akkor tudja megőrizni és javítani a versenyképességét, ha folyamatosan fejleszti a növénytermesztés számára kiváló alapanyagot biztosító genetikai alapokat is. Hozzátette, a növénynemesítés az egyik legfontosabb befektetés, amelynek eredménye hosszú távon is biztosíthatja az egészséges élelmiszernövényeket.

Magyarország és Kirgizisztán között a diplomáciai kapcsolatok már három évtizedre nyúlnak vissza, mondta Szabó Kristóf a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Hozzátette, Magyarország agrárexportja 2010-2021 között 63,7 százalékkal bővült. A vetőmag export értéke 2021-ben 283 millió euró értékű volt, ebből a kirgiz vetőmag export a kivitel 5 százalékát tette ki, és 2020-hoz képest 18 százalékkal nőtt a mértéke.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet számára stratégiai kérdés a nemzetközi kapcsolatok erősítése, hiszen ezeken keresztül a magyar vetőmag számára újabb exportpiacok nyílhatnak meg. A világ élvonalába tartozó ágazatban több mint 1000 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag-nemesítéssel és -előállítással, mintegy százharmincezer hektár területen.

Borítókép: Figyelő

Ezek is érdekelhetnek

További híreink