Mivel keresetük után január óta nem kell személyi jövedelemadót fizetni, még több pénzt fordíthatnak saját céljaikra. A Technológiai és Ipari Minisztérium az eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeget július elején kis híján másfélszeresére emelte meg. A rendelkezésre álló forrásmennyiséget közel 4500 munkaadó mostanra szinte az utolsó fillérig lekötötte mintegy 26500 fiatal foglalkoztatásához.
A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át. Néhány érdekes statisztikai adat kapcsolódik idei: a mostani résztvevők átlagéletkora 18,2 év, majdnem 95 százalékuk középiskolás. A támogatott fiatalok átlagosan közel másfél hónapot dolgoznak a Nyári diákmunka programban. Négyötödük hivatalokban segít be a szabadságolások idején. Már majdnem ötezren állják az idegenforgalmi főszezonban megélénkülő rohamot éttermekben, szállodákban, fagylaltozókban és lángossütőkben.
A kormány a Nyári diákmunka program révén mostanáig mintegy 270 ezer fiatal hasznos és kifizetődő vakációs időtöltéséhez járult hozzá összesen 27 milliárd forinttal – derül ki a szaktárca közléséből.
Felvételünkön „diákmunkások” tankönyveket készítenek elő, fotó: Figyelő