Vége a bliccelésnek

Hírek figyelo.hu

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányrendeletek, illetve a drasztikusan csökkenő utasszámok miatt a jegyellenőrök beosztását módosítani kellett az elmúlt hónapokban. Május eleje óta közel teljes létszámmal végzi a BKK a jegyellenőrzést a járatokon, az utasok döntő többsége pedig becsületesen betartja az utazási szabályokat. Emellett azonban sajnos vannak, akik megpróbálnak visszaélni a járvány miatt megváltozott körülményekkel, ezért

2020. április elején a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal együttműködve a BKK erősítette a felügyeletet azokon a járatokon, ahol a visszajelzések alapján rendszeresen felbukkantak a szabályokat be nem tartó utasok.

A május elején kezdődő érettségi időszakkal visszaállt a tanítási időszakban érvényes menetrend,

ezzel az ellenőrzések is gyakoribbá váltak, június 2-ától pedig már teljes kapacitással jelen lesznek az ellenőrök a járműveken.

A bevezetett intézkedések dacára az elmúlt hetekben többször fordultak panasszal a Budapesti Közlekedési Központhoz, miszerint még mindig vannak, akik utazásuk során nem tartják be az alapvető egészségügyi előírásokat (pl.: a maszkviselést), és az ideiglenes szabályokat.

A vállalat közli:

utasaink több csatornán is a jegyellenőrzések számának növelését szorgalmazták, amelyre napokon belül lehet számítani.

A BKK elrendelte, hogy a jegyellenőrök munkájuk során kiemelten figyeljenek a 1,5 méteres védőtávolságra az utasok és saját egészségük megőrzése érdekében. A munkatársainkra vonatkozó kötelező szabályok mellett a fővárosban közlekedőket is arra kérjük, hogy figyeljenek a rendelet betartására.

A BKK kéri a tisztelt utasokat, hogy támogassák a jegyellenőrök tevékenységét, hiszen közös érdekünk, hogy a járatok rendezettek legyenek. A járvány idején a megszokottakhoz képest is legyenek türelmesebbek kollégáinkkal, írják, akiknek gyakran kell konfliktusokat vállalniuk és intézkedniük az utazási szabályok betartatása, illetve az önök biztonsága, nyugodt utazása érdekében.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink