Vajon mibe kerülhetett egy iráni rakéta, drón, cirkáló rakéta leszedése Izraelnek? Ahogy a világ sodródik a nyílt katonai konfliktusok felé, úgy válik mind fontosabbá a hátország támogató ereje, ami nem feltétlenül arányosítható a kalkulált GDP nagyságával. Jól szemlélteti ezt, hogy az ukrán háború kapcsán a nyugati elemzők csúnyán alábecsülték az orosz hadiipari potenciált. Izrael védelmi büdzséje 2021-ben mintegy 25 milliárd dollárt, a GDP 5,2 százalékát tette ki.
Nézzük a legismertebbet, a legalább háromrétegű izraeli rakéta- és légvédelmi rendszert. Ennek legtöbbet emlegetett eleme a Vaskupola, amely a rövidebb távú, levegőből érkező fenyegetést hárítja el az egy támadó – egy ellenrakéta elv alapján. Egy Vaskupola ellenrakéta költsége 50 ezer dollár, drágább, mint a támadó iráni drónok. A Vaskupola elemeihez számítják a 2005 óta az izraeli Rafael és IMI hadiipari nagyvállalatok által gyártott, teherautókról indítható rövid távú Spyder rakétarendszert (amely Python–5 és Derby rakétákat indít), amelynek vannak levegő-levegő és föld-levegő változatai is. A csehek vettek 48 darab Derby levegő-levegő rakétát 120 millió dollárért. Azaz
darabja több mint kétmillió dollárba került, ami ráfizetés, ha mondjuk egy tízezer dolláros Sahid–136-osra lövi ki, de ha egy sok tízmillió dolláros Szu–34-est céloz meg vele, az már költségszempontból is rendben van
Millió dolláros tételek
Tehát Izrael számára nemcsak az iráni támadás révén merültek fel azonnali költségek, hanem az akár közvetlenül és közvetve több ezer embert foglalkoztató rakétavédelmi rendszer fenntartása, az energia- és üzemanyag-kiadások is terhelték a hadibüdzsét. Az iráni légitámadás, amelyben több száz ballisztikus és cirkáló rakéta, öngyilkos, egyutas drón vehetett részt
Reem Aminoach nyugállományú izraeli dandártábornok szerint Izraelnek 1,05–1,35 milliárd dollárba kerülhetett. Más források ennek az összegnek a feléről írnak.
De nemcsak a Vaskupola működött, hanem a közepes hatótávolságú támadó eszközöket semlegesítő – részben még a telepítési fázisban lévő Dávid Parittyája és a nagy hatótávolságú (több ezer kilométeres) ballisztikus rakétákat elfogó Nyíl (héberül Hec–2, Hec–3, angolul Arrow–2, Arrow–3). A főként a cirkáló rakéták levadászására használt Dávid Parittyája ellenrakéta darabja egymillió, a Hecé két és fél millió dollárt kóstál. Az Arrow–3-as ellenrakéták – részben az űrben – megsemmisítették a támadó iráni ballisztikus rakéták zömét, de néhánynak sikerült átjutni a védőhálón, és ezek kisebb károkat okoztak a Nevatim katonai bázisnak.
Hatékonysági kérdések
És ez még mindig nem pontos lajstrom. Ugyanis a részletek – hány rakétával, cirkáló rakétával, drónnal támadott Irán, hány ellenrakétát lőttek ki – szigorú katonai titkot képeznek, így a média csak becslésekre vagy a hadseregben már nem aktív szakértőkre támaszkodhat. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint az elfogási arány 99 százalékos lehetett – ami túl szép. A 90-95 százalék reálisabbnak látszik.
A CBS úgy tudja, hogy négy iráni ballisztikus rakéta érte el a Nevatim izraeli bázist, ahol a legújabb F–35I Adir gépek állomásoztak. Az Izraelt támadó közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták az iráni–észak-koreai fejlesztésű Sahib 3B-k (vagy leszármazottjuk a Qadr) lehettek, amelynek pontosságát kínai berendezések növelték.
Vita folyik egyébként a lég- és rakétavédelmi rendszerek hatékonyságáról. Még a kategóriájában a világon az egyik legjobbnak tartott amerikai Patriot-rendszerről is hallani ellenvéleményeket. Idén az év elején volt egy időszak, amikor naponta jöttek Kijevből a hírek – amelyek egy részét Moszkva sem cáfolta –, hogy Ukrajna sorozatban lőtte le az oroszországi légierő legújabb gépeit, a Szu–34-es vadászbombázókat és a Szu–35-ös vadászgépeket. A hírek szerint egy Patriot-rendszert telepítettek a keleti frontvonalhoz közel. Az ukrán keleti fronton az anyagi mérleg is rendben lehetett, mert egy 1-2 millió dollárba kerülő rakéta semmisített meg egy 60-80 millió dolláros gépet. Igaz, egy Patriot telepítése nem egyszerű dolog, mert hat nagy egységből, a többi között önálló, nagy teljesítményű elektromosáram-generátorból álló, kisebb tehervonatnyi, több mint egymilliárd dollárba kerülő eszközt kell mozgatni.
Alternatív eszközök
A rakétavédelmi eszközök fejlődése folytán egyre nagyobb figyelem irányul a költségek szempontjából is arányos alternatív védelmi eszközökre. Ezek közül a minap mutatták be a nagy-britanniai rombolókon 2027-től felszerelendő, néhány kilométertől néhány száz méterig terjedő sávot védő DragonFire lézerfegyvert. Ennek egy lövése ötezer forint alatti energiaköltségű. Ám itt is vannak buktatók.
Figyelembe kell venni például, hogy a lézerfegyverek hatásos működtetéséhez megfelelő légköri-időjárási viszonyok szükségesek. Erős eső, köd nagymértékben akadályozza, sivatagi por lenullázza a lézersugár haladását. Az sem publikus, hogy mibe kerül a DragonFire berendezés egésze (130 millió dollárra becslik), továbbá, hogy mekkora az energiaszükséglete. Ez utóbbin szoktak elbukni a lézerfegyverek, mert a lézersugár létrehozását végző berendezés roppant nagy mennyiségű elektromos energiát igényel. A lézerekről elmondottak érvényesek a lézeres célra vezérlésű rakétarendszerekre is. Emiatt pótlólagos, kettős-hármas (radar-, elektro-optikai, inerciós-navigációs vagy GPS/Glonass/Beidou alapú) rendszereket építenek be a rakéta célkereső-követő rendszerébe, ami jelentős többletköltségekkel jár.
Túlterheléses támadás
Talán a legnagyobb fenyegetést a rakétákkal működő lég-, rakétavédelemnek az egyidejű, tömeges támadások jelentik. Amikor olcsó, pár száz dolláros drónok rajai lepik el a megtámadott állam légterét. És a védőrakéta, bármennyi is van belőle, fogyóeszköz. Az informatikában túlterheléses, DDoS-támadásnak hívják az efféle harcmodort, nehéz ellene védekezni.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: Az Izrael elleni rakétatámadás ünneplése 2024. április 15-én Teheránban. AFP
