A nyáron indult és ősszel kicsúcsosodott vasárnapi kereskedelmi zárvatartási témát lényegében egy mondattal igyekezett kikapcsolni a minap Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter: a kormány semmiképp nem akar tilalmat bevezetni, de abba nem szólnak bele, hogy ki akar zárva tartani vasárnap. Mindez világos üzenet volt a piaci szereplők számára, hiszen ma semmi sem tiltja az üzleteket, üzletláncokat, hogy kinyissanak, vagy zárva tartsanak ezen a napon.
Ám lapunk információi szerint az ágazatban szakmai körökben téma maradt és ma már nem csak a kicsik, hanem a nagyobbak közül sem mindenki ellenkezne egy ilyen irányú intézkedéssel úgy, mint annak idején. A közvélemény felé az energiaválsággal magyarázzák egy esetleges vasárnapi boltzár lehetőségét, annak ellenére is, hogy vasárnap legfeljebb a világításon tudnának spórolni, a hűtőket és hűtött felületeket működtetni kell, mint rendes üzemidőben. A helyzet az, hogy az energiaárak elszabadulásánál sokkal nagyobb költségteher a munkavállalóknak kifizetett bér és bérjellegű juttatás (mint például a vasárnapi pótlék). Ez utóbbit információink szerint az egyik nagy lánc szívesen odaadná szombaton is, csak maradjanak zárva vasárnap. Más üzletláncok a nyitvatartási idő szűkítésével reagáltak a költségoldal növekedésére, mások az áruválaszték egyszerűsítésében látnak megoldást.
Energia?
Az energiaárnövekedés természetesen minden kereskedelmi láncot, kisboltot, butikot érint és ma pontosan látszik, hogy az üzletek mindenen igyekeznek spórolni. A plázákban részlegesen leállítanak mozgólépcsőket, lecsavarják a világítást és ahol lehet csökkentik a munkaerő létszámát. Ez ugyanis ma (arányosan) a legnagyobb költsége a kereskedőnek. A rövidebb nyitva tartás (ide értendő egy esetleges vasárnapi boltzár is) jóval kevesebb munkaerőt igényel, amellyel nő az egy főre jutó bevétel (pusztán statisztikai szám), ám jelentősen nő a hatékonyság. (Ez utóbbit az energiaválság előtt a boltok a kiskereskedelmi felület, üzletméret csökkentésével igyekeztek elérni. Ma már ez kevésnek tűnik.) Nagy kérdés azonban, vetette fel egy nagy lánc illetékese, hogy miért mindig vasárnapról beszélnek? Miért nem hétfőről? Szinte minden közepes és nagy kereskedelmi hálózatnak (nem kizárólag napi fogyasztási cikkeket kell ezalatt érteni) vannak olyan érdekeltségei, amelyek bevételt hoznak vasárnap, vagy ugyanilyen alapon a hét többi napján is. Pénzügyi szemléletben azonban a hétfő semmivel sem jobb kereskedelmi nap, mint például a vasárnap. Magyarán bármelyik ujjába harap a piaci szereplő, az komoly fájdalmat okoz. Ám ha marad a nyitva tartás, fenn kell tartani a munkaerő állományt, amely ugyancsak nagy kiadási tétel, pláne úgy, hogy ma már az energia ára is az.
Gazdasági szövet
A kiskereskedelem nem pusztán termékek eladásáról szól, sokkal több ponton kapcsolódik a gazdaság más területeihez (például az ingatlan piachoz, a szolgáltatási szektorhoz, a vendéglátáshoz, a turizmushoz, hogy a legevidensebbeket, mint a feldolgozó ipar, ne is említsük.) Egy vasárnapi boltzár nagyon sok területre hatna ki. Ha hat nap alatt be is lehetne hozni egy hét kiskereskedelmi forgalmát (nem lehet, ezt a 2016-2016 között élt intézkedés is tanúsítja), a kapcsolódó ágazatok bevételein látszódna a kiesés például az ingatlanpiaci területbérleteknél, a plázákban a kávézóknál és hosszasan lehetne még sorolni. Most pedig nem azok az idők jönnek, amikor a cégeknek ne lenne szükségük minden elérhető haszonra.
Konszenzus
Komoly dilemma azonban, hogyan lehet lefaragni a kiadásokat, egy konstans, vagy lefelé mutató forgalmi időszakban. A fogyasztó számára elviselhetetlen áremeléseket már nem igen lehet végrehajtani. Nem elképzelhetetlen emiatt, hogy a szakmának kell majd konszenzusra jutnia, hol érdemes megtartani a vasárnapi versenyt a nyitva tartással és hol érdemes bezárni az üzleteket és átadni a lehetőséget a kisebb a vasárnapi szűk forgalom mellett is rentábilisan működő boltoknak a hét utolsó napján. Ha a következő hónapokban nem lesz radikális változás az energiaárakban, borítékolható, hogy januártól egyre több helyen látni majd vasárnap nagyon rövid nyitva tartással működő, vagy bezárt üzleteket.