Az ismert liberális szociológus a következő sorokat osztotta meg Facebook oldalán: "Ha jól értem a magyar válogatott 1:0-ra kikapott a portugáloktól és ezzel a matematikai esélye is elszállt annak, hogy részt vegyünk a jövő évi világbajnokságon. Ehhez képest a közönség eksztatikus állapotban ünnepli a magyar focistákat, eléneklik a tiszteletükre a himnuszt, a focisták megdicsőülten állnak vigyázzban és az állami televíziónak nyilatkozó csapat tag felemelő érzésről beszél. Nyilván ezt is a régen tépő balsors számlájára írják. Talán szólni kéne, hogy a futballt gólra játsszák."
Azt ugye senkinek sem kell megmagyarázni, hogy az aktuális európabajnoktól 1:0 arányban kikapni nem szégyen. Pláne akkor, ha látszik az ellenfelen, hogy komolyan veszi a meccset és erős kezdővel áll fel, és méginkább nincs min szégyenkezni, ha látszott, hogy a magyar csapat minden tőle telhetőt megtett, küzdött, hajtott. A portugál csapat pedig – bár válogatottunk körülbelül hatvan percet kénytelen volt emberhátrányban játszani – alig volt képes helyzetet kialakítani.
De nem is nagyon érdemes belemerülni a taktikai elemek magyarázásába. Ha valakit ez érdekel, bátran tudom ajánlani Hegedűs Henrik futballszakíró, blogger elemzéseit. Vásárhelyi Máriának is, de ha őt ez hidegen hagyja, az szíve joga. Viszont az bosszantó, hogy egy ilyen művelt és képzett embernek meg kell magyarázni, hogy az igazi szurkoló nem bántja, és nem fordul el a csapatától csak azért mert veszít (pláne nem a nemzeti csapattól). Mert mindig van olyan sportteljesítmény, vagy háborús helytállás, amit nem kell szégyelni, még vereség esetén sem. Vasárnap a magyar válogatott a szívét-lelkét kitette, és kiérdemelte, hogy elénekeljék nekik a Himnuszt.
De persze lehet divatdrukkernek is lenni, nemcsak futballban, politikában, történelemben is. Kíváncsi vagyok, vajon Vásárhelyi Mária legközelebb azoknak szól-e be, akik nyílt színen Petőfi összest olvasgatnak. "Elesett a szabadságharcban, de gáz!" Végülis Kölcsey Himnusza is megkapta már tőle a magáét, ugyanebben a bejegyzésben.
Borítókép: MTI/Illyés Tibor