Varga Mihály: A magyar bankrendszer stabil

Hírek Figyelő
A magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes, ezt a legutóbbi hitelminősítői értékelések is megerősítik – jelentette ki Varga Mihály Kolozsváron, miután a helyi gazdasági és üzleti élet szereplőivel egyeztetett

Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában van mindhárom nagy hitelminősítőnél – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: az idei évben már a Fitch, a Standard&Poor’s és a Moody’s is értékelte a magyar gazdaság helyzetét. Elemzéseikben megerősítették, hogy a magyar bankrendszer helyzetét a romló nemzetközi környezetben is kedvezőnek látják – tette hozzá a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, tőkemegfelelési mutatójuk másfélszerese a 2008-asnak, a likviditási tartalék bőven meghaladja az előírt szintet.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: a stabilitást erősíti, hogy a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett. Tavaly a választási év, a háború és a szankciók ellenére is csökkentettük a költségvetés hiányát, az államadósság arányát a vártnál nagyobb ütemben, 76,8 százalékról 72,9 százalékra mérsékeltük – részletezte a tárcavezető.

Varga Mihály kiemelte: a kormány idén 3,9 százalékra, jövőre 2,5 százalékra csökkenti a költségvetés hiányát, az államadósság arányát 70 százalék alá csökkentjük, így javuló egyensúlyi mutatók mellett folytatódhat a 4 százalék körüli gazdasági növekedés.

Fotó: Figyelő

Ezek is érdekelhetnek

További híreink