Miközben a magyar gazdaság kilátásai javulnak, az a külső környezet, amelynek uniós tagországként mi is részesei vagyunk, folyamatosan romlanak. Európa gazdasága vesztésre áll az ázsiai és amerikai versenytársakkal szemben – mondta a Világgazdaságnak adott exkluzív nagyinterjújában Varga Mihály pénzügyminiszter, akivel a jövő évi költségvetés elfogadása után beszélgetett a szaklap.
A tárcavezető annak ellenére is bizakodó a büdzsével kapcsolatban, hogy az év elején nem a várakozásoknak megfelelően alakultak az adóbevételek, szerinte, ha a következő hónapokban a gazdaság helyreállása folytatódik és egy stabil növekedési pályára tud állni, úgy további intézkedések nélkül is elérhető a 3,9 százalékos hiánycél.
Sőt, az alacsonyabb energiaárak miatt a rezsivédelmi alapból még megtakarítása is lehet a kormánynak.
A miniszter megismételte a Reutersnek elmondott szavait, miszerint az előzetes számításoknál is gyorsabban csökkenhet az infláció, így akár arra is van esély, hogy decemberben 8 százalékra mérséklődjön a pénzromlás üteme.
Kitért az uniós tárgyalások kérdésére is, úgy látja kettős mércét alkalmaz az Európai Bizottság, ugyanis rendre olyanokat kér számon a magyar kormányon, amit más országtól egyáltalán nem. A kabinet ugyanakkor továbbra is előfinanszírozza az uniós programokat, ez volt az egyik oka annak, hogy idén januárban 4,2 milliárd dollárnyi devizakötvényt bocsátottak ki. Erre reagálva odaszúrt az Európai Bizottságnak a pénzügyminiszter, aki szerint
Brüsszel hiányt növel, gazdasági kárt okoz ezáltal.
Azt is mondta, hogy valószínűleg egyszerűbb lett az elmúlt egy év, ha Magyarország eurót használ, és már az is egyszerűbbé tette volna a finanszírozást, ha az ERM-2 rendszer tagjai vagyunk. Ezért „gondolkozni kell a lehetőségen”, kapkodnia azonban kormánynak ebben a kérdésben nem szabad.
Kitért a főváros helyzetére is az interjúban. Varga Mihály továbbá döbbenetesnek tartja, Budapest abból csinál politikát, hogy nem hajlandó részt venni az alapvetően szolidaritási együttműködésben, ami arról szól, hogy a gazdagabb települések adóbevételeiből a szegényebbek fejlesztéseit, beruházásait és működését támogatják.
Mint mondta, a növekedés előnyeit leginkább a főváros fogja élvezni, az iparűzési adó is ott emelkedik emiatt a legjobban jövőre.
Borítókép: Kallus György/Világgazdaság