Van még kraft a kispapírokban

Hírek Figyelo.hu

Inkább iparági, mintsem egyedi sztorik mozgatják most a részvénypiacokat, súlyosabb válságok után pedig jellemzően a nagyobb papírok vezetik a hely­re­állást – ez indokol­hatja a BUMIX visszafogott idei teljesítményét a lapunknak nyilatkozó elem­zők szerint. A helyzet hamarosan változhat, mivel több alulértékelt magyar kisrészvény is vonzó hozamlehetőséget kínál.

Markánsan elvált idén az első és a második számú hazai részvényindex teljesítménye.

A Mol, OTP, Richter, Magyar Telekom alkotta kvartettel fémjelezett BUX a pandémia előtti szinteket is jócskán túlszárnyalva történelmi csúcsokon jár, és már az 50 ezer pontot ostromolja, ezzel szemben a kis- és közepes papírokat tömörítő BUMIX feltűnően gyengélkedik.

A blue chip index június közepéig 17 százalékkal nőtt, a BUMIX viszont mindössze 4 százalékkal araszolt feljebb ez idő alatt. A két részvénykosár között meglehetősen nagy az átfedés, ezért úgy tűnik, a négy nagypapír adja a magyar tőzsde motorját, miközben a befektetők mintha elfeledkeztek volna a kisebb hazai papírokról. A második számú részvénykosár csaknem ötödét adó Opus-részvények árfolyama 9 százalékkal süllyedt az utóbbi szűk fél évben, de a második és a harmadik legnagyobb súlyú komponens, a Graphisoft Park és a 4iG papírjaival is éppenhogy csak a zöld tartományban kereskednek.

A BUX-ot főként iparági, míg a BUMIX-ot elsősorban vállalat­spe­cifikus sztorik mozgatják, most pedig inkább szektorális szemlélet uralkodik a piacon:

jól teljesítenek például az olajcégek és a bankok, a ciklikus részvények globális felülteljesítését látva pedig egyszerűbb befektetői döntésnek tűnik az OTP-t vagy a Molt megvásárolni a kedvező iparági kilátások miatt – adott a VG.hu kérdésére egy lehetséges, de korántsem kizárólagos értelmezési keretet a BUMIX alulteljesítésére Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

A szakértő szerint a néhány, mostanában valóban izgalmas és kere­sett hazai kispapír, amelyeknél az idén jelentős árfolyam-emelke­dés volt tapasztalható – ilyen a Mas­ter­plast és az Alteo – viszonylag kis kosársúlya miatt nem képes fellendíteni a kis- és közepes kapitalizációjú részvények indexét, másrészt kisebb súllyal, de a BUX indexnek is tagjai, ami szintén nehezíti a BUMIX index felzárkózását.

Jellemző, hogy válság után először az erősebb és nagyobb cégek részvényei emelkednek vissza, és később követik őket a kisebb indexkomponensek

– mondta a lapnak Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője. Ez tehát egy ismert mintázat, ennyiben nem meglepő, hogy a nyugati piacokat sokáig alulteljesítő magyar tőzsde helyreállását a négy blue chip vezeti, az elemző szerint ugyanakkor szinte természetszerű, hogy előbb-utóbb a kisrészvények is magukra találnak.

A KBC szakértőjének meglátásával csengenek egybe a magyar kispapírokat követő elemzők várakozásai is, akik számos esetben igencsak optimisták az egyes részvények kilátásait illetően. A BUMIX zászlóshajójának számító Opus például jelenlegi árazásánál másfélszer többet érhet az Equilor szerint, de hasonlóan kiemelkedő upside-ot lát az AutoWallis és a Graphisoft papírjaiban a Concorde és a Wood is.

A 4iG részvényeinek fair értékét az aktuális piaci árnak majdnem a duplájára taksálja az Edison Group,

a Wood kétféle modellt futtató elemzése szerint pedig 21–55 százalékos felértékelődés előtt állhat a magyar informatikai piacon vezető szerepre törekvő, a telekommunikációs szegmensben is merész terveket szövögető társaság. Az OTP a geotermikus energiát hasznosító PannErgy kurzusát várja 70 százalékkal magasabbra, a német Dr. Kalliwoda elemzőház pedig csaknem 120 százalékos ralit is elképzelhetőnek tart az Akko Invest papírjaitól.

Űrcélokat tűzött ki a 4iG

(Borítókép: Tayfun Coskun, Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink