Van, ami a fizetésnél is fontosabb a fiataloknak

Hírek Figyelo.hu

Idén negyedszerre végzett kutatást a pályakezdők – a 16-28 éves korosztály – munkaerőpiaci igényeiről a Zyntern.com állásportál. A több mint 4000 elemű mintán végzett kutatásból kiderül, hogy a pozitív munkahelyi légkör a legfontosabb szempont a fiatalok számára, de nagyon fontos a nyitott támogató vezető, az előrelépési lehetőségek és a munkahelyi infrastruktúra is.

Szemben a tavalyi és tavalyelőtti eredményekkel, visszaszorult viszont a rugalmas munkaidő és a valódi szakmai munka iránti igény.

Ugyanakkor az önálló, kreatív kibontakozást jelentő munkavégzés egyértelműen népszerűbb mint a nem nagy felelősséggel járó feladatok végrehajtása.

A kutatás szerint az is érdekes, hogy a legfiatalabbak (16-19 évesek) számára a környezetvédelem, míg 20-23 évesek körében a támogató vezető, 27 év felett pedig a fizetés mértéke az, ami jóval fontosabb, mint a többi korcsoportban.

A kitöltők legnagyobb arányban ( 32 százalék) akár 5 évnél tovább is maradnának első munkahelyükön, ám Budapesten ez az arány alacsonyabb mint vidéken.

A vállalatok közül a legtöbben vagy multinacionális cégnél dolgoznának szívesen, vagy saját vállalkozást indítanának, míg a szabadúszó lét a legkevésbé népszerű.

A fizetési igények átlaga nettó 248 800 forint,

ám mind a férfiak és nők között, mind a Budapest-vidék viszonylatban csökkent a kezdő bérigények közötti különbség.

(Borítókép: G-Stock Studio, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink