Vámvita: Kína válaszlépésekkel fenyeget

Hírek vg.hu
Fogadásokat lehet kötni arra, meddig maradnak a kínai villanyautókra júliustól bevezetendő uniós büntetővámok. Peking ugyanis jelezte, hogy arányos válaszlépéseket tesz, és a Kereskedelmi Világszervezetet kéri fel döntőbírónak a vámvitában. Az egyeztetések eközben megkezdődtek, a német gazdasági miniszter Kínában próbál békét kötni.

Robert Habeck német gazdasági miniszter a jövő héten Kínába utazik, hogy próbálja eloltani, vagy legalábbis lokalizálni a kínai elektromos autókra kivetett, 38,1 százalékban maximált büntetővámokkal keltett tüzet. A vámvita és következményei ugyanis a német autóipar számára rendkívül kedvezőtlenek.

A németek az Európai Bizottság által a héten bejelentett vámintézkedés céljával – az állami támogatásban részesülő kínai villanyautók versenyelőnyének lenullázásával – egyetértenek, annak felvázolt módszerével viszont nem.

Habeck már áprilisban jelezte, hogy a Kínával szembeni vámokról szóló döntés nem lehet automatikus, hanem azt végső soron a politikusoknak kell meghozniuk. Ezt a célt szolgálják Habeck kínai miniszterekkel folytatandó tárgyalásai is.

Vámvita: oda-vissza szívnak a német autógyártók

Berlini források szerint a kormány azon lobbizik, hogy megakadályozza a kínai elektromos járművekre kivetett új uniós vámok hatályba lépését, vagy ha nem tudja, akkor a fájdalomküszöb alá szorítsa az alkalmazott, az autógyártók pekingi beágyazottságától függően kialakított vámtarifákat.

A német delegációtól azt várják, hogy a közvetlen tárgyalások során közös nevezőre jusson a kínaiakkal, ennek megfelelően optimistán indulnak útnak. A németek úgy látják, nincsenek egyedül a vámellenes álláspontjukkal az unión belül sem.

Az idő mindenesetre sürget, a büntetővámok a mai menetrend szerint július 4-ével élesednek – ha addig nem lesz áttörés. Akkortól az eddigi általános 10 százalékról 48,1 százalékig terjedő skálán vámolják a Kínából egyre nagyobb mennyiségben behozott villanyautókat. A német autógyártók közül a Volkswagennek, a Mercedes-Benznek és a BMW-nek kulcsfontosságú a büntetővám eliminálása, mert jelentős a kínai exportjuk, ráadásul a távol-keleti országba kitelepített gyártásukból hazahozott autóikra is érvényes lesz a vám, tehát két oldalról fog fájni nekik a brüsszeli döntés.

Az ugyanis nem lehet kérdés, hogy a kínaiak nem tűrik szótlanul a kereskedelmi háború kialakulásához vezető hadüzenetet. S mire a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elé kerülő ügyben döntés születik, addigra a felek már súlyos sebesüléseket szenvednek.

Igaz, a helyzet elmérgesedésének a megelőzése mindkét félnek az érdeke, ám valahogy úgy kell dűlőre jutniuk, hogy mindketten győzelemként kommunikálhassák a leendő kompromisszumot. Az EU rögtön hagyott is egy kiskaput azzal, hogy a szerdai döntés felülvizsgálata bármikor elképzelhető.

Kína visszavág, és ez fájni fog

Ami biztos, Peking nem hajlandó lemondani az autóiparát fejlesztő központi támogatásokról, ezt jelzi egy friss bejelentés, amelynek értelmében kétmillió dolláros vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok az autógyártók, amelyek töltési infrastruktúrájukat a sencseni villamos művek rendelkezésére bocsátják szabályozási céllal, azaz eltárolt energiájukat szükség esetén „kölcsönadják”.

A kínai vezetés egyértelmű protekcionista magatartásként értékelte a kínai elektromos járművekre kivetett uniós vámokat, és azokat a szükséges mértékben megtorolja – ezt a kereskedelmi minisztérium tette világossá szóvivője útján.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink