Változnak a bértámogatási program kondíciói

Hírek Figyelo.hu

A mérték és az adminisztrációs terhek terén is jelentősen javulnak a munkahelyvédelmi bértámogatási program kondíciói – áll a Világgazdaság cikkében.

A Világgazdaság információi szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentős könnyítéseket jelentett be a „kurzarbeit” néven ismertté vált munkahelyvédelmi bértámogatási program kapcsán a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ma délelőtti ülésén. Lapunk úgy tudja, hogy az erről szóló rendelet akár még ma, de legkésőbb szerdáig megjelenik.

Forrásaik a fejleményeket úgy kommentálták, hogy azok nagyon komoly mértékűek, lényegbevágóak és kifejezetten pozitívak.

A részletekről szűkszavúan beszéltek, de az kiderült, hogy nem csupán adminisztrációs engedményeket hajt végre a programban a kormány, hanem

hozzányúlnak a kapacitáscsökkentés eddigi, 30-50 százalékos küszöbéhez is, amelyet jelentősen feljebb tornásznak.

Ugyanakkor a munkaidő csökkentésére vonatkozó korlátot nem törlik el teljesen, de minimalizálják. A bürökrácia lefaragásának köszönhetően a vonatkozó kérelmi nyomtatvány 10-15 perc alatt kitölthető, továbbá lazítanak a létszámtartási kötelezettségeken, illetve a képzési előírásokon is.

A foglalkoztatói oldal szerint a napokban közzétett észrevételeik túlnyomó részét befogadta a kabinet, és ugyan maradtak még véleménykülönbségek – ezeknek a megvitatása sem került le a napirendről -, a lényegi kérdésekben sikerült egyezségre jutni. „

Így most rengeteg vállalkozás számára megnyílik a lehetőség a részvételre, az új feltételek sok cégnek el fogják érni az ingerküszöbét – értékeltek.

Arról is értesültek, hogy további finanszírozási kezdeményezések is küszöbön vannak, az MFB és a Széchenyi Kártya Program is további hiteltermékeket hirdethet meg.

.

Borítókép: Nickvector, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink