Válságállónak bizonyult a hazai kiskereskedelem

Hírek figyelo.hu

2020-ban a drasztikus tavaszi visszaesést ledolgozva az egy évvel korábbival lényegében azonos teljesítményt nyújtott a kiskereskedelem. Az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ágazat teljesítménye 2010-hez képest összesen mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 végére. 2013 nyaráról tavaly márciusig, 81 hónapon át bővült a kiskereskedelmi forgalom.

A koronavírus-járvány áprilisban jelentősen, több mint tíz százalékkal vetette vissza a szektor teljesítményét.

Bár a korábbi évekre jellemző dinamika megszakadt, a napi fogyasztási cikkeket – élelmiszert, tisztálkodási szereket, gyógyszert – árusító üzletek forgalma ősztől havi szinten 2-3 százalékkal emelkedett. A növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza.

Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta, hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult. A foglalkoztatottak száma 2020 második felében ismét elérte a 4,5 milliót.

– írja a minisztérium.

A tavaly év végére 2019-hez képest négyezerrel többen dolgoztak az elsődleges munkaerő-piacon. A koronavírus-válság ellenére a magyar munkanélküliségi mutató továbbra is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. A hazai reálkeresetek 2013 eleje óta emelkednek. A bérek a múlt évtized eleje óta megkétszereződtek, jelentősen javítva a családok életminőségét.

A magyar emberek a bizonytalan kilátások és a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják. Az ágazat teljesítményét lassította az is, hogy a kevesebb mozgás, utazás miatt sokkal ritkábban tankoltunk a benzinkutakon – írja az ITM.

Tavaly jelentősen felgyorsult az internetes és csomagküldő értékesítés térnyerése. Az elektronikus kereskedelem éves teljesítménye első alkalommal múlta felül az ezermilliárd forintot 2020-ban. A webshopok novemberben 137 milliárd forintos havi teljesítménnyel döntöttek történelmi rekordot.

Az online értékesítés forintosított éves teljesítménye 2018-hoz képest kétszeresére, 2016-hoz viszonyítva három és félszeresére nőtt. Az e-kereskedelem korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból 2020-ban 9 százalékhoz közelített.

(Borítókép: VECTORY_NT, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink