Választási csalás: nem lehetett a fideszes jelöltre X-elni a szavazólapokon

Hírek
A budapesti 1-es számú választókerületben egy érintett arra lett figyelmes, hogy a kihúzták az ottani fideszes jelölt nevét a szavazólapon.  

Ebből a választóknak úgy tűnhetett, mintha a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Zsigmond Barna Pál visszalépett volna, pedig nem történ ilyen visszalépés a képviselőjelölt részéről. Egy másik, kisebb párt jelöltje valóban visszalépett, az ő nevét viszont nem húzták ki.

Miután az érintett jelezte a hibát, leállították a szavazást, és kiderült, hogy addig körülbelül 30 ilyen hibás szavazólapot töltöttek ki a választók.

Az érintett elmondta: “Kértem, hogy vegyék mindezt jegyzőkönyvbe, s kérjenek új szavazólapokat, már csak azért is, mert azt mondták, hogy már csak 600 jó, hibátlan szavazólapjuk van, a többi hibás, tehát új szavazólapokra van szükségük! Mi még kaptunk jó szavazólapokat, leszavaztunk, hazamentünk és most, néhány perccel ezelőtt mindezt telefonon jeleztem az Országos Választási Irodának. Kértem, hogy figyeljék a választókerületet, mert ha harminc hibás szavazólap volt, akkor ez más szavazókörben is előfordulhat! Akár 30 szavazaton is múlhat a választás”.

Hozzátette: “Micsoda véletlen, hogy éppen a fideszes jelöltet húzták ki egy másik jelölt helyett! Micsoda véletlen! Nagyon figyeljünk oda!! Bármi megtörténhet!”

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink