Válaszminta öreg lukácsisták népgyalázásaira

Hírek
Vajda Mihály, a magyar baloldali értelmiségiek egyik legtekintélyesebb alakja interjút adott a 168 órának, melyben ismét megfejtette, minek köszönhető a Fidesz sikere. Mondjuk újat nem nem tudtunk meg: a jobbágymentalitásnak. Szerencsére az ilyen beképzelt nyilatkozatokra a magyar jobboldali közegnek már van kész válasza.

Amit mindjárt meg is adunk, csak még előtte egy pillanatra időzzünk el a jobbágymentalitás fogalmán. Mit is mondott erről Vajda?

“A falu népe már nem foglalkozik mezőgazdasággal. Utolsó „háziállata” a 132 csatornán sugárzó lapostévé. Ha néha megfordulok falun, mindig azt kérdem önmagamtól, miből élhetnek ezek az emberek. A politikához való viszonyuk azonban változatlan. A közügyekbe beleszólni nem jó, nem is illik. Ha ehhez tartják magukat, nem eshet bántódásuk. Ez az, amit jobbágymentalitásnak mondunk. Jobbágy, közjogi értelemben, a 19. század közepe óta nincs. A jobbágyból szegényparaszt, cseléd, részes arató, béres, majd téesztag lett. De ma már téeszek sincsenek” – mondta a topértelmiségi a 168 órának. 

Na, amikor a következő szökőévben “megfordul” falun, felolvashatná ezt a pár mondatot az ottaniaknak, és rögtön megtapasztalná, hogy azoknak a bizonyos “jobbágymentalitású” embereknek bizony igen markáns véleménye van a közügyekről.

Vegyük még a 168 óra leadjét is, amelyben a következő módon mutatják be a nagyrabecsült interjúalanyt: “A Lukács György körül csoportosuló egykori Budapesti Iskola tagja, a demokratikus ellenzék jeles alakja”.

Így el is jutottunk oda, ahol elsüthetjük a legfrissebb választ, amivel máris nagyvonalúan többet szántunk a körúton kívüli levegőtől fintorgók egyik jeles barikádharcosára, mint amennyit kellett volna: Vajda Mihály meg egy öreg bigott kommunista (Kovács Zoltán ™).

Már megint embertelen módon nyilvánulunk meg mi csúnya jobboldaliak? Akkor tessék elolvasni, mit mondott még a sokat látott “demokrata”: “Politikai eszközökkel, törvényes választáson Orbán rendszere nem győzhető le.”

Oh, azok a régi szép idők, amikről még Lukács mester mesélt!

Ezek is érdekelhetnek

További híreink