Válasz a válságra a napelem-telepítés

Hírek Gyöngyösi Balázs
Manapság nem üzletet kötni nehéz, hanem határidőre, kiváló minőségben teljesíteni a megrendelést – véli Mokry Tamás, a Tiszta Energiák Kft. ügyvezetője. Lakossági és vállalati szinten is biztatóan alakul a piac, mégis azt állítja, elsősorban nem a növekedés a céljuk, hanem az elégedett ügyfelek.

Egy kis albérletből indulva vált a napelemes piac egyik legnagyobb szereplőjévé a 2009-ben alapított Tiszta Energiák Kft.,

de Mokry Tamás ügyvezető és társtulajdonos is izgalmas állomásokon át érkezett a szektorba. Gazdasági agrármérnökként szerzett diplomát Gödöllőn, majd a gazdálkodás és szervezéstudományok doktora lett. Már egyetemistaként fontos volt számára, hogy olyannal foglalkozzon, ami jó a földnek és az embereknek, ezért a biogazdálkodás felé fordult. Az iskolapad után a Biokultúra Egyesület főtitkára volt, majd gabonakereskedő barátai hívására csatlakozott az UBM Kft.-hez. Onnan az egyik tulajdonossal saját céget alapítottak – az Eccofood Kft.-t – biotermékek forgalmazására, majd gyártására. Egy natúr kozmetikumokat előállító MLM-cég termékeit is bevezette a magyar piacra, ám amint mélyebben belelátott a rendszer működésébe, felhagyott a hálózatépítéssel.

„Amikor engem még csak érdekelt a napenergia, Pusztai József barátom már releváns szakmai tapasztalattal bírt. Egy amerikai vállalatnál napelemes projekteket terveztek és kiviteleztek szerte a világban. De idővel úgy érezte, ideje itthon megállapodni, és nyitottak voltunk a közös cégalapításra. Bár a napelem ekkor még nagyon drága volt, csak egy-két telepítőcég volt a magyar piacon, a jogszabályi feltételek már lehetővé tették a szaldó elszámolást” – emlékezett vissza Mokry Tamás, aki az értékesítésért és a marketingért felelt, míg Pusztai József a műszaki vonalat vitte, harmadik barátjuk, Nagy Gábor Imre pedig a pénzügyi részt és az adminisztrációt fogta össze.

Nem ütik meg az új energiahatékonysági lécet a magyar otthonok

A lakossági telepítésekkel elért kezdeti sikerek után jó lehetőség volt az uniós KEOP pályázatok megjelenése, a céges, egyházi és önkormányzati projektekkel lendületet vett a forgalom. A 2016-os évük azonban veszteséges volt, mivel a 2007-2013-as ciklus forrásai addigra elfogytak, a 2014-2020-as kiírások nyertesei pedig még nem jelentek meg.

„Elhatároztuk, hogy a lakossági üzletágat nem hagyhatjuk, hiszen kiszámítható és stabil piac”

– tekintett vissza Mokry Tamás. Emellett már 2013-ban elindították a nagykereskedést, 2017-ben pedig az erőműépítésekbe is belevágtak. A viszonteladópartnerek kiszolgálása olyannyira meghatározóvá vált, hogy ma már az árbevétel 50 százalékát adja a nagykereskedelem, a forgalom másik felén pedig a kiskereskedelmi, tehát lakossági értékesítés, illetve a vállalati megbízásokat magába foglaló nagyprojekt szegmens osztozik.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap / Fehér Gábor

A dinamikus bővülést a magasabb bázison is képes fenntartani a Tiszta Energiák Kft., amely tavaly 7,25 milliárd forint árbevételt ért el, az idén pedig már 11 milliárd körül várja a forgalmat. „A növekedés önmagában nem célunk. Elsősorban elégedett ügyfeleket szeretnénk látni, akiknek a szemükbe tudunk nézni sok évvel a telepítések után is” – vallja a cégvezető. Esetükben az lehet a siker egyik titka, hogy időben ki tudtak lépni a kézivezérlés fázisából, amihez mindenekelőtt egy jól működő középvezetői réteg kellett. A már említett három üzletágon túl önálló osztályt kapott a tervezés, a műszaki terület, a pénzügy, a beszerzés, a szerviz és az informatika, valamint 2019-ben elindították e-mobilitás üzletágukat is.

Hatalmas érdeklődés övezi a 200 milliárd forint keretű, 100 százalékos állami támogatású lakossági pályázatot.

Mokry Tamás a Tiszta Energiák a Földért és az Emberért Kft. ügyvezetője.
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Tiszta Energiák Kft. azonban a jövő évi terveiben húzott egy határt: legfeljebb a lakossági kivitelezési kapacitásaik harmadát kötheti le a népszerű felhívás. Az ok egyszerű, ez valószínűleg egyszeri lehetőség, ami miatt nem hagyhatják elsorvadni a többi szegmenst. Például jövő júliustól csak azok az újépítésű ingatlanok kaphatnak használatbavételi engedélyt, amelyek megújuló energiaforrást is felhasználnak. Emellett az otthonfelújítási program résztvevőit éppúgy ki szeretnék szolgálni, mint a készpénzes vevőket.

Az utóbbi időszakban a nagyprojektdivízió Budapest gyógyfürdőit látta el napelemekkel, de olyan élelmiszer-kiskereskedelmi láncoknak is teljesített megrendeléseket, mint az Auchan vagy a Lidl. Ugyanígy a Tiszta Energiák Kft.-t választotta az esztergomi Neuzer kerékpárgyár vagy a nagytarcsai Shoebox cipőkereskedés.

Mokry Tamás szerint az energiapiaci hullámvasút miatt a sor hosszan folytatódhat,

hiszen csak a lakossági árak vannak védve, az ipariak nem. Amint kifutnak az áramvásárlási szerződések, sokan két-háromszoros drágulással szembesülnek, nem csoda, hogy megnövekedett érdeklődés a napelemes rendszerek iránt.

A nagykereskedelemben pedig elsősorban annak köszönhetik versenyelőnyüket, hogy a világpiac meghatározó szereplőivel léptek partnerségre.

Az osztrák Fronius invertergyártónak 2013-ben lettek a disztribútorai, majd az izraeli Solar Edge következett a sorban, illetve olyan kínai nagyágyúk, mint a SAJ Electric vagy a Huawei. Ráadásul 2018 óta a világ legnagyobb napelemgyártójának, a LONGi Solarnak is a Tiszta Energiák Kft. a kizárólagos magyarországi képviselete. Viszonteladóik közé 300-nál is több telepítőcég tartozik, a kínálat pedig a napelemek és az inverterek mellett fokozatosan bővült tartószerkezetekkel, speciális kábelekkel, villanyszerelési tartozékokkal. Kína a napelempiacon is kvázi monopolhelyzetbe került, Mokry Tamás szerint most visszaüt ez a kiszolgáltatottság, hiszen az ellátási nehézségekre Európa nem tud nagy volumen előállításával reagálni, pedig az igény a napelemekre az egész világon évről évre nő.

A teljes cikk a Figyelő november 18-tól kapható számában olvasható!

Őrült napelempiaci roham várható

(Borítókép: MTI/EPA/Keystone/Valentin Flauraud)