Vajon kit választ elnökhelyettesnek Kamala Harris?

Hírek Zováthi Domokos
Kamala Harris alelnök lett a demokrata párt fő favoritja mint elnökjelölt. Joe Biden teljes támogatást biztosított helyettesének. Összeszedtük, ki léphet Kamala Harris helyére: a szegény ember Robin Hoodja, az ifjú titán, a volt főügyész és még sokan mások versenyeznek a az elnökhelyettesi posztért.

Találgatásokba kezdettt az egész világ arról, hogy ki lesz a Demokraták elnökjelőltje azután, hogy Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke július 21-én, vasárnap bejelentette, nem vállalja, hogy jelöltjeként részt vegyen az elnökválasztáson. A realitások azt mutatják a jelenlegi alelnök lehet a befutó és erről is rengeteg sajtótalálgatás jelent meg. A Bloomberg viszont már azt vette sorra, ki lehet majd Kamala Haris alelnöke

Röviden Biden bejelentése után, Kamala Harris már közölte, hogy elindul a demokraták elnökjelöltségéért, Biden pedig támogatásáról biztosította helyettesét.

Donald Trump kampánycsapata már fokozta a Harris elleni támadásokat, ebből is látszik, hogy a republikánusok őt tekintik Biden „örökösének”. Most az a nagy kérdés, hogy kit kér fel alelnöknek.

A Bloomberg összeállításából kiderült, hogy van köztük

  • űrhajós,
  • háborús veterán,
  • főügyész,
  • nyíltan meleg,
  • és ultragazdag lobbista is.

Ők a legesélyesebb alelnök-jelöltek:

A szigorú kormányzó

Gretchen Whitmer (52) 2019 óta Michigan kormányzója. A politikus arról lett hírhedt, hogy szigorú karantént rendelt el a koronavírus-járvány idején. Népszerűségét jelzi, hogy 2022-ben könnyedén újraválasztották. Népszerűsége miatt régóta pletykálták, hogy potenciális elnökjelölt lehet. Whitmer egyszer emberrablók célkeresztjében volt, a nyomozás végére több mint egy tucat férfit tartóztatott le az FBI.

A feladatom ezen a választáson ugyanaz marad: mindent megteszek a demokraták győzelméért és Donald Trump megállításáért – mondta a politikus vasárnap az X-en.

 

Fotó: AFP

Az üzletkötő

JB Pritzker (59) illinoisi kormányzó a demokraták egyik kulcsszereplőjévé nőtte ki magát az elmúlt években. Családi vagyonát – mintegy 4,3 milliárd dollárt – felhasználja jelöltek és küldönböző társadalmi ügyek támogatására.

Hatalmát és befolyását arra is használta, hogy a jövő hónapban szülővárosában, Chicagóban nagy eséllyel megnyerje a Demokrata Nemzeti Konventet, amely hatalmas gazdasági fellendülést jelenthet majd a város és az állam számára.

Kalifornia kormányzójához, Gavin Newsomhoz hasonlóan ő is nyilvánosan támogatta Bident, de július közepén sokat sejtető nyilatkozatot adott: „nem tetszik, ahol tartunk”. A politikus mindig megjegyzi azt is, hogy Trump elítélt bűnöző és megrögzött hazudozó.

 

Fotó: Getty Images

A fiatal sztár

Josh Shapiro (51) 2023 óta Pennsylvania kormányzója. A politikus feltörekvő ifjú titánként nőtte ki magát egészen addig, hogy felmerüljön a neve mint lehetséges alelnök. Az állam korábbi főügyészeként felkeltette az ország figyelmét, és sikerrel harcolt Trump állítása ellen, miszerint elcsalták a 2020-as választásokat.

A politikus lenne a második zsidó származású alelnökjelölt, bár az első, Joe Lieberman connecticuti szenátor vereséget szenvedett Al Gore-ral szemben. Az is köztudott, hogy Shapiro Harrist támogatta az elnökválasztáson.

 

A „déli”

Andy Besheart (46), Kentucky népszerű kormányzóját tavaly novemberben újraválasztották egy olyan államban, ahol Donald Trump nevére is sok választó elégedetten csettint. Beshear dicséretet kapott a koronavírus-járvány és a pusztító áradások és tornádók kezeléséért.

Alacsony munkanélküliséget hozott munkája az államban és a gazdasági fejlődés is jól látható volt.

 

Fotó: Getty Images

A szegény emberek Robin Hoodja is leendő elnökjelölt

Wes Moore (45), Maryland első fekete kormányzóját a Demokrata Párt egyik legfényesebb csillagának tekintik, és gyakran emlegetik jövőbeli elnökjelöltként.

Szorosan és sikeresen együttműködött a Fehér Házzal, miután a Francis Scott Key híd Baltimore-ban összeomlott, rövid időre növelve országos ismertségét. Moore katonatisztként Afganisztánban is szolgált, mielőtt a Fehér Ház munkatársaként szolgált Condoleezza Rice akkori külügyminiszternél. Megfordult a Wall Streeten, dolgozott a Deutsche Banknál és a Citigroupnál. Később vezette a Robin Hood Alapítványt, egy non-profit szervezetet, amely a szegénység enyhítésére törekszik New Yorkban. Órák kérdése, hogy hivatalosan is kijelentse: Harrist támogatja.

 

A kabinet-tag

Pete Buttigieg (42) amerikai közlekedési miniszter elnökválasztási kampányt folytatott 2019-ben és 2020-ban az Indiana állambeli South Bend polgármestereként.

Ő lenne az első nyíltan meleg férfi, akit alelnöknek jelölnek. Kormányzati posztja révén nagyobb ismertségre tett szert, mint néhány elődje, igyekezett végigvinni Biden infrastrukturális tervét, valamint nagy horderejű bírálatokat fogalmazott meg a Boeing és más közlekedési társaságok felé.

 

Az űrhajós

Mark Kelly (60), Arizona szenátora, az egykori űrhajós rendkívül népszerű az államban. Élete nem mentes a tragédiától: 2011-ben Tucsonban követtek el sikertelen merényletet felesége, Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő ellen. Az élelmiszerkereskedésben végrehajtott támadásban hat ember vesztette életét, Giffords fejlövést kapott.

A felesége elleni merénylet után Mark Kelly kiállt a fegyvertartás szigorítása mellett. A 2019-es szenátusi választási kampányának fókuszában a klímaváltozás, az egészségügy, a felsőfokú tanulmányok lehetőségei és a bevándorlás kérdései állnak.

 

Fotó: Getty Images

A hűséges kaliforniai

Gavin Newsom (56) Joe Biden egyik leghűségesebb harcostársa végig támogatta Bident a június 27-i vita óta is. Republikánus elődje, Arnold Schwarzenegger szerint a kaliforniai kormányzó által irányított elnökválasztás erőtlen.

Bár azt mindenki elismeri, hogy Newsom nagy horderejű kormányzó, még saját állama szavazóinak csaknem egyharmada sem tudta, ki ő, vagy pedig nem volt róla véleménye a július eleji Bloomberg News/Morning Consult közvélemény-kutatásban. Ez azt jelzi, hogy folyamatosan országot kéne járnia a kaliforniai választók előtt, ám erre már csak néhány hónapja van. Newsom már vasárnap támogatta Harrist.

 

A cikk itt olvasható.

Címlapfotó: AFP

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink