Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek Gyurcsány Ferenc ellen

Hírek
A volt kormányfő vagyonnyilatkozata miatt a parlament mentelmi bizottsághoz fordult a Magyar Idők főszerkesztője, Gajdics Ottó. A beadványban azt kéri a testülettől, hogy állapítsák meg az összeférhetetlenséget, ha a DK-elnök szándékosan titkolt el adatokat.

Többek közt mi is beszámoltunk arról, hogy a DK elnöke több mint 150 millió forintot nem tűntetett fel vagyonnyilatkozatában, amely összeg ráadásul egy bécsi elitbankban, a Schoellerbank AG-ban csücsül. Gyurcsány bár elismerte, hogy egy osztrák bankban is van számlája, de azt állította, hogy ez az összeg a vagyonnyilatkozsatában feltüntetett 605 millió forint értékpapír-befektetésének egy része. A probléma az, hogy a Magyar Idők megtudta, hogy már 2016-ban is volt számlája Bécsben, csak akkor 180 millió volt rajta. Igaz ilyen szinten mit számít 30 millió… 

Jól ismerjük már a volt kormányfőt. Gyorsan “vissza is vágott” tegnap a Hír TV-ben. Arról beszélt, hogy még a választás előtt elő fognak kerülni az Orbán-kormányra nézve terhelő bizonyítékok. Azonban ezt a sztorit is ismerjük, lerágott csont. Tavaly pont Gyurcsány próbálta Orbán Viktorra bizonyítani, hogy eltitkolt külföldi bankbetétei vannak. Bizonyítékot azóta se láttunk.

Gyurcsány ma önmaga ellen kért vagyonnyilatkozati eljárást, azonban megkésve. Gajdics Ottó ugyanis előbb kezdeményezett eljárást, vette észre az Origo. Ráadásul a Mentelmi Bizottságnak küldött levelét, amelyben minden búját-baját papírra vetette, a volt miniszterelnök rossz embernek címezte, Dr. Hargitai János helyett Dr. Vejkey Imrének. Régóta tudjuk, hogy Gyurcsány nagymestere a mókának és a hazug vádaskodásnak. Meg sem kell lepődnünk, hogy a bukott miniszterelnök újabb példával bizonyított. 

Borítókép: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetnek

További híreink