Üzent Fazekas az állattartóknak

Hírek
Nagy szerepük van az állattenyésztőknek az agrárium nemzetgazdasági húzóágazattá válásában, a magyar vidék és a nemzetgazdaság erősödésében. Erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszélt a Kaposvári Állattenyésztési Napok és társrendezvénye, a Magyar Lótenyésztési Napok megnyitóján. Ezzel a gesztussal – azon túl, hogy személyesen is megjelent a rendezvényen – a szaktárca vezetője az állattartóknak üzent. Mégpedig azt, hogy a kormány számít rájuk, s számol is velük.

Aki azt gondolná, hogy ez természetes, magától értetődő dolog, az lehet, hogy nem a meggymagos ember országában él, de az biztos, hogy köze nincs az agráriumhoz. Vagy valami oknál fogva elfeledte azokat az időket, amikor ennek a kormánynak a szellemi elődje a nagyüzemeket nem kifejezetten pártolta. Márpedig tudvalevőleg Magyarországon a nagyüzemek tartják az állatállomány jelentős részét. A kormány birtokpolitikai stratégájának végrehajtása következtében a megművelt földterületet tekintve már átbillent a mérleg, ezen a téren a kis- és közepes gazdaságok vannak nagyobb arányban. Az állattartásban azonban még mindig a nagyobb gazdaságok vezetnek. Ahol sok helyütt mostanában utódlási nehézségek és konkurencia harcok színesítik a piaci küzdelmet. Nem hiányzik tehát nekik a politikai megkülönböztetés okozta bizonytalanság. A megerősítés viszont annál inkább.

Ezért van sokat érő üzenetértéke annak, amit a miniszter mondott. Nem elhanyagolható ez még akkor sem, ha az agrártárca már nem először üzente ezt az állattartóknak. Az üzenet sajátossága, hogy nem közvetlenül annak – vagy nemcsak annak – mondják, akinek szánják. Akinek azonban szánták, az előbb-utóbb meghallja az üzenetet. Amelyben a kormány – ki nem mondva – tudatja azt is: jók vagytok, csak meg is maradjatok, mert szükség van rátok. Annyira, hogy segítünk is nektek, ha erre van szükségetek. Az a volt téesz-elnök, aki nem veszi észre ezt a beszédet, vagy nem tudja dekódolni, jobban teszi, ha már most veszi a kalapját. A mezőgazdaság ugyanis ugyanúgy változik, mint az ország vagy az élet többi része. Ezek a változások ráadásul összefüggésben is vannak egymással. Lehet ezt szeretni vagy nem örülni neki. Egyet azonban nem lehet ma már tenni: tudomásul nem venni.

Szerintem a miniszter jól tudja ezt, beszédében ezért az állattenyésztésben rejlő lehetőségek mellett a pénzügyi források fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint elmondta, az európai uniós tagországok közül Magyarországon bővült a legnagyobb arányban a szarvasmarha-állomány az utóbbi években, a baromfiágazat gazdasági teljesítménye pedig a negyedével nőtt a 2010-2016 közötti időszakban, ami a hetedik legnagyobb bővülés az unóban. Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy az agrártárca a jövőben is komoly szakmai partnere kíván lenni az állattenyésztőknek. Utalt arra, az ágazatnak nyújtott segítség részeként a termeléshez kötött támogatásokon keresztül, állatlétszám alapján évente 40 milliárd forintot kapnak az állattartók, s további 8 milliárd forint jut fehérjetakarmányok termesztésének támogatására, ezzel ösztönözve az állattartást Magyarországon. A miniszter szólt az élő genetikai erőforrások védelmének jelentőségéről is. Hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program jelentős támogatást nyújt az őshonos állatfajták tartásához, a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténeti értékek megismertetéséhez.

A tizenegyedik alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napokon egyébként 200 kiállító mutatkozik be, a háromnapos esemény programjaira 30 ezer látogatót várnak. Lesznek tenyészállat-bemutatók, takarmányozással, agrárfinanszírozással kapcsolatos fórumok és gyermekprogramok is.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink