Ukrán határ: ugrásszerűen nőhet az áruforgalom

Hírek D.M.
Ukrajna számára a fényeslitkei East-West Gate/EWG/ egy fontos kapu, amin keresztül nem csak gabona, de olaj és más mezőgazdasági termények exportját is megvalósíthatja a háborúval sújtott ország, és ugyanez igaz Európa irányából Ukrajna felé is – nyilatkozta a Figyelő.hu-nak Tálosi János a határtól 20 kilométerre lévő East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója a területen nyitott új vámudvar átadását követően.

– Megítélésem szerint mindkét irányból óriási volumenű árumozgás fog rövidesen megindulni – függetlenül attól, hogy a Fekete-tengeri kikötők megnyílnak-e, vagy sem. Én már akkor is nagy forgalomra számítottam, amikor belevágtunk a terminál fejlesztésbe, a háború által táplált igények azonban minden korábbi üzleti elképzelésünket felülmúlják. A háború ugyanis, kétoldalú dolog, sajnálatos és szerencsétlen következményekkel jár az érintett országra, országokra nézve, olyan árumozgásokkal kapcsolatos üzleti szegmensekben viszont amit a mi intermodális terminálunk is képvisel, a feladatok és ezzel együtt az ebben érintett vállalkozások növekedését is magával hozhatja– fejtette ki Tálosi János.

Az EWG Zrt. vezérigazgatója szerint, az igény jelenleg öt-tízszerese annak, amit a rendelkezésre álló kapacitásokkal ki lehet szolgálni – A szűk keresztmetszet a határ vasúti infrastruktúrája, aminek fejlesztésére az állam most 12,4 milliárd forintot fordít. Tervben van Záhony vasúti csomópont határátmenetet újbóli megnyitása széles nyomtávon, ami a határ átbocsátó kapacitásának megduplázódását, vagyis, napi 6-8 vonattal több átbocsátását teszi lehetővé. Ez óriási árumennyiséget jelent. Egy vonatban ugyanis, minden további nélkül lehet 80, darabonként 2,5 tonnás konténer, ami együttesen kétezer tonna. Napi napi tíz vonat esetében ez a szám már húszezer tonna, és ha elkezdjük ezt felfelé szorozni, akkor mindenki számára világos lesz, miről is beszélek. Évente több millió tonna áru jöhet, aminek átrakására mi fel is vagyunk készülve.

Fotó: Figyelő-archiv

Az EWG magyarországi vasúti pályakapacitás függvényében – évente akár egymillió darab húszlábas konténert (TEU) is tud kezelni, elméleti kapacitását és területét tekintve is a legnagyobb ilyen létesítmény a kontinensen. A létesítmény több hónapos sikeres technológiai-műszaki próbaüzem, valamint jóváhagyási folyamat végén két hete kapta a vasúti hatósági engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Bár még folyik a technológiai felkészülés az üzemszerű működésre, az első vonat, amely a cég saját konténereit szállította, néhány napja már meg érkezett a létesítménybe, és a vezérigazgató várakozásai szerint rövidesen az első „idegen“ vonat is befut. A terminálnak közvetlen vasúti kapcsolata van a határt túloldalával//Csop-Bátyu/, széles és normál nyomtávú vasúti vágányokkal egyaránt rendelkeznek. Ellentétben a záhonyi átrakóval, ömlesztett áruval nem foglalkoznak, áruszállító konténereket azonban, széles és normál nyomtávra, vasútról közútról közútre, illetve, vasútról közútra is átraknak.

Az EWG-be a legmodernebb technológiát építették be, itt irányítják Európában elsőként távolról, 5G-technológiával a darukat, valamint egy magyar startup vállalkozás közreműködésével felépítették az EWG digitális ikertestvérét (Digital Twin) is, amely valós időben, 3D-ben követi a logisztikai központ folyamatait és működését – a vonatok, a kamionok, a daruk, a szállítójárművek mozgását és az áruk útját –, ezzel a folyamatok tervezhetőségét, optimalizálását és a hatékonyság növelését segíti az Ipar 4.0 elveinek megfelelően.

Az EWG független, szolgáltatásait a világ bármely vasúti és közúti árufuvarozással foglalkozó cége igénybe veheti, nyitott valamennyi fuvarszervező operátor és szállítócég előtt. A terminál beruházója júniusban kötött együttműködési megállapodást Európa vezető konténerterminál-üzemeltetője, a EUROGATE Csoport hazai vasúti leányvállalatával, az EUROGATE Rail Hungary (ERH) Zrt.-vel, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják európai vasúti áruszállítási útvonal hálózatba. Az ERH Hamburg, Duisburg, München, Bécs, Budapest és Arad, valamint a fényeslitkei EWG-terminál között kínál közvetlen kapcsolatot vasúti áruszállításra, ezen felül az ERH ügyfelei igénybe vehetik az EWG átrakodási és tárolási szolgáltatásait.

Az új intermodális terminál Európában egyedülálló logisztikai és technológiai megoldásokat nyújt. Fényeslitkén a széles és a normál nyomtáv között, valamint vasúti szerelvények és kamionok között lehet átrakodni a konténereket. Az EWG ezen felül alkalmas hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására is. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy – az EU klímacéljaival összhangban – az unió határához kamionon érkező teherforgalmat minél nagyobb arányban vasútra terelje. Az EWG működése során is nagy figyelmet fordít a környezetre. A létesítmény zöld technológiával működik majd, energiaellátást többek között nagy teljesítményű napelempark, valamint hőszivattyú rendszer biztosítja, e-autókat és elektromos terminál traktorokat is használnak.

Az EWG terminálon kamionterminál is található, így számukra ugyanúgy fontos lenne a közúti infrastruktúra fejlesztése, mint ahogy fontos a környék ömlesztett áru mozgatásával, raktározásával foglakozó logisztikai termináloknak is. – Az M34-es autópálya megvalósítását takarékossági megfontolásból sajnos, felfüggesztette a kormányzat. Én azonban, folyamatosan lobbizok azért, hogy mielőbb újra visszakerüljön a megindítandó beruházások körébe. A 4 út ugyanis, nemcsak, hogy túlterhelt, de sajnálatos módon nagyon rossz az állapota is – nyomatékosította Tálosi János.

A vámkezelés tekintetében viszont, nincs oka panaszra az EWG terminálnak, hiszen, a napokban ott adták át az ország egyetlen olyan vámudvarát, ahová a széles és normál vasúti nyomtáv egyaránt becsatlakozik. – A 21. század termináljaként az a célunk, hogy a legmagasabb szolgáltatási színvonalat nyújtsuk ügyfeleinknek, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy Magyarország aktív szereplője legyen a nemzetközi logisztikának. A terminálon működő, a maga nemében egyedülálló vámudvar lehetővé teszi a széles nyomtávon érkező áruk egyszerűsített, gyors vámkezelését és felügyeletét, egyben lehetőséget ad arra, hogy jelentősen nőjön az ukrán-magyar viszonylatú export-import áruforgalom is – fejtette ki Tálosi János.

A vámudvar a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik a jövőben. – A vámhatóság küldetése az egyensúly fenntartása a jogszerű kereskedelem könnyítése és a vámellenőrzések lefolytatása között. Ennek egyik fontos eleme a NAV munkájában a folyamatos vámhatósági jelenlét a vámudvarokban és a szolgálati helyeken. Rendkívül fontos, hogy a NAV munkatársai minőségi körülmények között, fejlett technológiájú épületben lássák el feladataikat, és a gazdálkodókat megfelelő környezet fogadja. Minderre jó példa a most átadott vámudvar, amely minden igényt kielégítő, modern technológia felhasználásával épült” – fejtette ki a vámudvar küldetése kapcsán Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkár.

A vámudvar nemcsak az EWG terminálra beérkező áruk, hanem bármely, harmadik országból érkező, a terminálon áthaladó szerelvény vámeljárás alá vonását, illetve vámfelügyeletét is képes ellátni. A legmodernebb technológiákkal, adatátviteli- és telefonhálózattal, informatikai eszközökkel felszerelt vámudvar szolgáltatásait bármely, vasúton vagy közúton a terminálon áthaladó gazdálkodó elérheti. A hivatal munkatársai nemcsak az EWG terminálra beérkező áruk, hanem bármely, megfelelő engedélyekkel rendelkező gazdálkodó szervezet árujának vámeljárás alá vonását is elvégzik, illetve képesek felső küszöbértékű veszélyes áruk vámkezelésére is, illetve, tranzitszállítmányok állandó vámfelügyeletét is biztosítja.

Dombi Margit

Ezek is érdekelhetnek

További híreink