Újra befektetésbajnok Magyarország

Hírek Figyelo.hu
A második legjobb éve volt a kockázatitőke-befektetéseknek és a magántőke-kiszállásoknak a régióban.

Az Invest Europe, az európai magántőke, kockázati tőke és infrastruktúra ágazatokat, valamint azok befektetőit képviselő szakmai egyesület közzétette legújabb, 2020-as évre vonatkozó Közép- és Kelet- Európai Éves jelentését.

Az elemzésből kiderül, hogy

a magántőke-befektetésekben részesülő 566 vállalat száma 15 százalékkal nőtt az előző évi rekordhoz képest,

és 46 százalékkal verte az ötéves (2015-2019) átlagot.

A kockázatitőke volt a vállalati befektetések mozgatórugója 2020-ban;

a befektetők 474 induló és bővülő vállalkozást támogattak 358 millió eurós összértékű befektetéssel

– ami csak 4 százalékkal alacsonyabb a 2019-ben elért minden idők csúcsánál. A teljes magántőke befektetések összege tavaly 1,7 milliárdra csökkent, főként a 300 millió eurót meghaladó tőkekötelezettséggel járó nagy kivásárlási ügyletek hiánya miatt.

Lengyelország adta a régió teljes beruházási értékének egynegyedét (431 millió euró) és a finanszírozásban részesülő vállalatok egyötöde lengyelországi. Beruházási érték szerint őket követte Észtország (teljes befektetett érték 21 százaléka), Csehország (17 százalék), Magyarország (14 százalék) és végül Horvátország (9 százalék).

Befektetési ügyletszámot vizsgálva, Magyarország áll a dobogó tetején;

236 vállalat jutott 226 millió euró támogatáshoz, amiből 220 kockázati tőke volt.

Lengyelország összesen 105 új beruházásról számolt be, ebből 82 volt kockázati ügylet. A teljes régiót vizsgálva az információs és kommunikációs technológia szektorban lévő cégek jutottak a befektetések feléhez, ezt követte a fogyasztási cikkek és szolgáltatások iparág.

Bill Watson, az Invest Europe közép- és kelet európai munkacsoportjának elnöke szerint: „A magántőke minden eddiginél több vállalatot támogatott Közép- és Kelet-Európában. Ezek gyorsan növekvő vállalkozások, amelyek elősegíthetik a régió fellendülését a járvány következményei, valamint annak hosszú távú gazdasági és társadalmi fejlődése után. A közép-kelet-európai országok azon az úton haladnak, amely konvergál Európa többi részével, és a magántőke alapvető szerepet játszhat abban, hogy a régió vállalkozásai teljes potenciáljukat kihasználhassák. „

Eric de Montgolfier, az Invest Europe vezérigazgatója hozzátette:

A közép-kelet-európai magántőke-hátterű vállalatok helyi, regionális és globális bajnokokká fejlődnek.

Nemcsak a régióban rejlő tehetséget, készségeket és vállalkozói szellemet emelik ki, hanem azt a hatalmas lehetőséget is kihasználják, amely még mindig elérhető. A tapasztalt vezetők együttműködnek a vállalkozásokkal, hogy azok a következő szintre léphessenek.

Varga Mihály: sokat kell még dolgozni

A kiszállások 47 százalékkal, 1,4 milliárd euróra nőttek a beruházások korábbi bekerülési költségein mérve, a nyilvános tőzsdei jegyzések pedig rekord 690 millió eurót értek el. Tavaly a közép-kelet-európai régió több mint kétszeresére (5,8 százalékra) emelte az európai kiszállási érték arányát.

A régió magántőke forrásbevonása 1 milliárd euróra csökkent, mivel a térség nagy alapkezelői nem hoztak létre új alapokat. Ugyanakkor a kockázati tőkeszektor 667 millió eurót gyűjtött össze 2020-ban, ami a rekordok közül a második legmagasabb. Mindez tartósan magas szintű befektetési tevékenységet vetít előre az elkövetkező években.

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink