Újabb vizsgálat erősítette meg a Szputnyik V hatékonyságát

Hírek figyelo.hu

A Moderna már megkezdte a különböző vírusvariációk ellen is bevethető oltóanyag tesztelését, és egy újabb vizsgálat erősítette meg a Szputnyik V hatékonyságát a koronavírus ellen.

Az Egyesült Arab Emírségekben végzett vizsgálat megerősítette, hogy az orosz Szputnyik V vakcina 91,6 százalékban hatásos a koronavírus ellen – jelentette be a kormány Abu Dzabiban. A tesztet ezer önkéntesen végezték, akik az oltás mindkét adagját megkapták, az előzetes jelentést pedig áprilisban teszik közzé.

Az eredmény megfelel a Lancet című orvosi szaklapban, valamint az oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által korábban közölteknek.

A Szputnyikot vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is.

Az eddig engedélyezett vakcinák azonban a vizsgálatok szerint kevésbé hatékony immunválaszt váltanak ki a szervezetben az új vírusvariációkkal, elsősorban a dél-afrikaival szemben, bár arra nincsen bizonyíték, hogy teljesen hatástalanok lennének.

Kutatók azonban attól tartanak, hogy a vírus egy idő után olyan szinten mutálódik majd, hogy ez is bekövetkezik, ezért folyamatosan dolgoznak a megoldáson.

Vizsgálják, hogy milyen hatást vált ki a vakcinaadagok növelése, illetve az emlékeztető oltás, az igazi áttörést azonban az olyan szérum jelentené, amelyik több variáns ellen is véd.

A Moderna, a Novavax és az Oxfordi Egyetem is elkezdte egy ilyen polivalens vakcina fejlesztését, a Moderna pedig már meg is kezdte annak tesztelését önkénteseken.

A Wall Street Journal beszámolója szerint összesen hatvan ember vesz részt a vizsgálat első szakaszában, akik korábban megkapták a cég eredeti oltásának mindkét adagját.

A Novavax, amelynek az eredeti vírussal szemben kifejlesztett vakcinája is még csak a vizsgálat végső szakaszában jár, a tervek szerint az év közepén kezdi meg a bivalens, vagyis a dél-afrikai variánssal szemben is hatékony oltás tesztelését.

Az Európai Unióban azonban egyelőre még mindig az jelenti a fő problémát, hogy az eredeti vakcinákból eleget biztosítsanak a tagállamok számára.

Ennek érdekében a tagállamok hozzájárulásával az Európai Bizottság június végéig meghosszabbítja az oltóanyagok exportjának engedélyhez kötését, amelyet még januárban vezettek be.

A döntés értelmében a tagállamokban gyártott vakcinát csak abban az esetben lehet exportálni, ha ahhoz az illetékes nemzeti kormány hozzájárul.

A korlátozások a Politico beszámolója szerint az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat, Kanadát és Ausztráliát érinthetik, bár eddig a Pfizer és a BioNTech minden szállítmánya megkapta az engedélyt, csupán Olaszország blokkolta még március elején az AstraZeneca 250 ezer adag vakcinájának elindítását Ausztráliába.

(Borítókép: Egy nővér előkészíti a Szputnyik-V vakcina egy adagját egy páciensnek egy moszkvai klinikán. Egy olasz-svájci gyógyszergyár Olaszországban gyártja az orosz Szputnyik-V vakcináját, ez az első ilyen megállapodás az Európai Unióban – közölte egy kereskedelmi testület 2021. március 9-én. A vakcinát 2021 júliusától gyártják az Adienne gyógyszergyárban, Lombardia, Észak-Olaszország. (Natalia Kolesnikova, Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink