A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy bruttó 218 millió forintból valósította meg a beruházást. A felújítás részeként a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról, a megsüllyedt útszakaszok kiegyenlítéséről, ezt követően két réteg aszfalt épült, egy réteg kiegyenlítő és egy réteg kopóréteg formájában. Az érintett szakaszon új útpadka épült, valamint az út mellett lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek, csapadékcsatornák tisztítására is sor került. A forgalombiztonság növelésére a szakemberek új KRESZ táblákat helyeztek ki és új tartós burkolati jeleket festettek fel. Megújult egy buszmegálló peron és a buszmegállóhoz vezető járdaszakasz is.
A teljes projekt országosan 3,3 milliárd forint értékű volt, amelyből Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 13 útszakasz újult meg, amiből idén öt készült el. Ebből az egyik a sajóbábonyi bekötő út – mondta az átadó ünnepségen Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója.
Borítóképen: dr. Szilva István, Sajóbábony polgármestere, dr. Kiss János, országgyűlési képviselő, Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója és Ferkó Lajos, a Strabag Kft. építési vezetője vágja át a szalagot az ünnepélyes megnyitón. Fotó: Ádám János