Újabb töréspont a német kormánykoalíción

Hírek Dózsa György
A Commerzbank-részesedés eladása újabb éket ver Scholz koalíciójába. Újabb töréspont – koalíciós vita – bontakozott ki a német kormánykoalíción belül. A szociáldemokrata kancellár erősen nehezményezi, hogy szabaddemokrata pénzügyminisztere egyetlen befektetőnek adta el az állam Commerzbank részvénycsomagjának egy részét.

A német kormány döntése, hogy a Commerzbank AG-ban lévő részesedésének mintegy negyedét eladja, újabb éket ver Olaf Scholz kancellár törékeny kormánykoalíciójába.

Christian Lindner pénzügyminiszter, a vállalkozásbarát Szabad Demokraták képviselője csütörtökön megvédte, hogy minisztériuma a múlt héten 4,5 százalékos részesedést adott el az olasz UniCreditnenk, azzal érvelve, hogy ez volt a megfelelő időpont a német hitelintézetből való kilépés folyamatának megkezdésére.

A kancellárián a szociáldemokrata Scholznak dolgozó hivatalnokok viszont másként látják az ügyet, és a Bloombergnek nyilatkozó, az ügyet ismerő személyek szerint ragaszkodtak ahhoz, hogy belső vizsgálatot indítsanak az eladás lefolyásának mikéntjéről. A források szerint a vizsgálat arra irányul, hogy Lindnerék miért egy stratégiai befektetőnek adták el a teljes pakkot.

Koalíciós szakadékok – újabb adalék a Commerzbank

Az konfrontáció újabb bizonyíték arra, hogy a Scholz-vezette hárompárti koalíción belüli súrlódások milyen mélyek. A hárompárti koalíció (a Zöldek a harmadik koalíciós partner)

rekordalacsony közvélemény-kutatási eredményekkel sántikál az alig több mint egy év múlva esedékes következő országos választások felé.

A választók egyre frusztráltabbak a kormány teljesítménye miatt; a Commerzbank-epizód az ellenzéki törvényhozók részéről felerősítette azokat a vádakat, hogy Scholz és miniszterei nem eléggé kompetensek Európa legnagyobb gazdaságának irányításához.

A feszültségek az illegális migráció kérdése körül is fokozódtak, és Scholz SPD-jét az a veszély fenyegeti, hogy a vasárnapi tartományi választásokon Brandenburgban – a kancellár potsdami választókerületében – a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért párttal szemben elveszíti a hatalmat.

A piacpárti szabaddemokrata Lindner csütörtökön megismételte álláspontját, amely szerint az állam „nem birtokolhat hosszú távon részesedést egy magánbankban”. Egy berlini rendezvényen a pénzügyminiszter hangsúlyozta:

A szövetségi kormánynak nem szabad iparpolitikát folytatnia, hanem megkülönböztetés nélkül el kell adnia részvényeit a piacnak.

A rendezvényen egyébként volt pénzügyminiszterként Scholznak is részt kellett volna vennie a rendezvényen, de lemondta a megjelenést.

Az Unicredit a teljes felvásárlásra törekszik

Az UniCredit vezérigazgatója, Andrea Orcel a Commerzbank-részesedés megszerzésével

  • 9 százalékra növelte bankja részesedését, ezzel a második legnagyobb tulajdonos lett a német bankban,
  • az államnak van még 12 százaléka.

Az Unicredit engedélyt kér az Európai Központi Banktól, hogy részesedését akár 30 százalékra növelje, a német jog szerint ilyenkor felvásárlási ajánlatot kell tennie a többi részvényre is – vagyis teljes egészében bekebelezhetné a német pénzintézetet. (Az EKB valószínűleg megadja erre az engedélyt, hiszen régóta szorgalmazza a bankpiaci koncentrációt az eurozónában.)

 

A kiszivárgott hírek szerint ennek nagyon nem örülne a Deutsche Bank (DB), ugyanis a Hypoverensbankot (HVB) évekkel ezelőtt felvásárló Unicredit és a Commerzbank együttes mérlegfőösszege így Németországban megközelítené az övét, vagyis számára nagyon veszélyes konkurencia jönne létre. A DB a múlt hétvégén egyeztetett is a német pénzügyi hatóságokkal arról, hogy esetleg maga is részesedést vásárolna a Commerzbankban. Ennek azonban csupán annyi értelme lenne, hogy megakadályozná a konkurencia létrejöttét, saját portfóliójában idegen elem lenne egy Commerzbank részesedés.

Politikai ellenszél

Politikai szempontból ellenszelet jelent az olaszok számára az is, hogy a legnagyobb német szakszervezet, a Verdi hevesen ellenzi az UniCredit újabb bankvásárlását Németországban, tartanak attól, hogy megismétlődne a HVB-nél látott átszervezés és létszámcsökkentés.

A részvényeladást, amely mintegy 700 millió eurót hozott, a parlament alsóházának pénzügyi bizottsága is megvizsgálja jövő szerdán egy zárt ajtós ülésen. A törvényhozók tájékoztatást kértek Lindner minisztériumától a részvényeladás lebonyolításáról és annak eredményéről.

A cikk itt olvasható.

Címlapfotó: AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink