A Booking nem teljesítette a korábbi jogsértésekkel kapcsolatban előírt kötelezettségeit, így a Gazdasági Versenyhivatal rekordbírságot szabott ki a cégre – olvasható a versenyhatóság sajtóközleményében. A GVH megállapította, hogy a globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás még mindig megtévesztette a fogyasztókat
A GVH még 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking ellen. A vizsgálatok során a versenyhatóság feltárta, hogy a cég
- A reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek „ingyenes lemondhatóságát”, azonban a fogyasztók a lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért „ingyenes lemondás” nélkül.
- Sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, melyek összességében azt a látszatot keltették a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, korlátozottan elérhető, mely pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas.
- Nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el a SZÉP-kártyás fizetési opcióval kapcsolatos lehetőségek megjelenítése során.
2020 áprilisában a GVH 2,5 milliárd forintra bírságolta a Bookingot, illetve eltiltotta az említett jogsértő gyakorlatok folytatásától.
A GVH azóta is figyelemmel követte, hogy a cég megszünteti-e a jogsértő tevékenységeit. Az utóvizsgálatok során kiderült, hogy a sürgető üzeneteket ugyan csökkentette a Booking, de 2024. február 26-ig alkalmazta őket. Emellett a vállalat az ingyenesen lemondható reklámjával nem hagyott fel.
„A vállalkozás végül az eljárás végső szakaszában módosította a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatait, hogy azok megfeleljenek a GVH elvárásainak és a fogyasztók jogos érdekeinek. Ennek keretében többek között visszavezette a magyar fogyasztók számára az olcsóbb, de a foglaló elvesztése nélkül nem lemondható szállásajánlatokat is” – írta a GVH.
Végül az eddigi bírságok mellé a versenyhatóság még 382,5 millió forintos büntetést szabott ki a Bookingra.
A nemzeti versenyhatóság az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordít az online szálláshely-szolgáltatási piacra. A GVH 2023 nyarán gyorsított ágazati vizsgálatot indított a szektorban, mivel nagy számú piaci jelzés érkezett a Versenyhivatalhoz, főként a legmeghatározóbb nemzetközi szálláshely-közvetítő – a Booking.com – gyakorlataival kapcsolatban. A GVH számos javaslatot tett a gyorsított ágazati vizsgálat végleges jelentésében, többek között szükségesnek jelölte meg az árparitásos szerződési feltételek kivezetését, amire végül sor is került és a Booking.com 2024. július 1-jétől el is törölte ezen klauzulák alkalmazását.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: booking.com