Újabb ellenzéki csalásokról számoltak be a szavazók

Hírek
A friss hírek szerint Rákosmentén és Csepelen is történtek szabálysértések az ellenzék oldaláról.  

A nap folyamán már beszámoltunk róla, hogy Újpesten kihúzták az Fidesz-KDNP jelöltjének nevét a szavazólapokról.

Azóta Rákosmentén és Csepelen is történtek szabálysértések.

Az Origó egyik olvasója küldött olyan fotókat, amelyek azt tanúsítják, hogy ismeretlenek Lukoczki Károlynak, az MSZP-P rákosmentei jelöltjének a nevét festették fel az aszfaltra az egyik szavazóhelyiség közelében. A hatályos jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, hiszen kampánytevékenység nem folytatható a szavazóhelyiségtől számított 150 méteres körzeten belül. 

A hírek szerint Csepelen egy MSZP-s szavazóbizottsági tag a szavazóhelyiségben kampányolt az ellenzék mellett. A bizottság tagja azzal kampányolt az ellenzék mellett, hogy mutogatta az érkezőknek, ki az MSZP jelöltje. Ezzel ráadásul félreinformálta a szavazókat, hiszen a helyi MSZP-s jelölt visszalépet, a szavazóbizottság MSZP-s tagja viszont mindenkinek, aki megkérdezte azt mondta, hogy az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs az MSZP jelöltje.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink