Újabb botrány a Gyurcsány-korszakból: 18 milliárdot követel az unió

Hírek
„A négyes metróhoz kapcsolódó eddigi legnagyobb korrupciós botrány után ez a tizennyolc milliárdos összeg a második legnagyobb, amit Magyarországnak vissza kell fizetnie” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az EMIR (egységes monitoring- és informatikai rendszer) kiépítése kapcsán 2003 és 2009 között megkötött szabálytalan informatikai szerződések kapcsán.

A KTK szerint a magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt. Kifejtették: az Európai Unió súlyos szabálytalanságokat állapított meg nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződés ügyében. „ A vizsgálatok során kiderült, hogy a felelős állami szervek a Welt 2000 Kft. részére a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon juttatták el üzleti köröknek annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt.”

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen Welt 2000 Kft. 2003-2009 közötti tevékenysége miatt.

Az Origo az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága jelentéstervezetére hivatkozva azt írta, hogy az EMIR megalkotására, működtetésére és továbbfejlesztésére megkötött nyolc szerződésből hármat Heil Péter írt alá, aki 2002-2007 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és jogelődje elnökhelyettese volt, majd dolgozott több minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban. A 2010-es kormányváltás után tanácsadási igazgató lett az Altus Zrt.-nél, amely Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára üzleti érdekeltségébe tartozik.

Dobrev Klára 2002-től ugyancsak az NFÜ jogelődjének elnökhelyettese volt 2004 augusztusáig. Alá tartozott a monitoringmódszertani főosztály, amely az egész EMIR-rendszert gondozta; az illetékes tárcaközi bizottság 2003-as és 2004-es üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint az EMIR-ről szóló napirendi pontok témafelelőse mindig Dobrev Klára volt – írta az Origo. A cikk szerint Heil Péter és Dobrev Klára „meghatározó szerepet játszott” az EMIR ügyében és a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások megkötésében.

Lapunk áprilisban részletesen foglalkozott az üggyel. Megírtuk, Brüsszel kifogásolja azt a körülményt, miszerint bizonyos megállapodásokat már hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés nyomán kötött meg a céggel az állam. Vagyis Dobrevék kvázi kivételeztek a kétségtelenül megfelelő informatikai portfólióval rendelkező vállalkozással, noha a feladatra akár mások is alkalmasok lettek volna.

A milliárdos uniós forrásokat „felügyelő” szoftver megalkotása és üzemeltetése finoman szólva is bizalmi munka, így már a kezdetektől aggályosnak tűnt, hogy ezt a hosszú évekre meghatározó tevékenységet egy magáncégre bízta az akkori, MSZP-SZDSZ kormány. Még az EB részéről is kifogásolták, hogy a magyar ajánlatkérő szervek a program tulajdonjogát fokozatosan át is adták a Welt 2000 Kft.-nek. A jogok, elsősorban a továbbfejlesztés jogának átruházásának eredménye lett szerintük az, hogy az ajánlatkérő, leegyszerűsítve az állam, előnytelen helyzetbe, az akkor még magántulajdonban levő kft. pedig egyre jobb pozícióba került.

Erre egyébként 2004-ben a hivatalból eljáró Közbeszerzési Döntőbizottság is utalt, amikor kimondta: a kormányzati szerv megsértette a közbeszerzési törvényt, majd ezt később a cég fellebbezése nyomán már bíróság is kimondta. Következménye ugyanakkor ennek nem lett, a magántulajdonú Welt ráadásul sorra nyerte az uniós forrásokat később már Nemzeti Fejlesztési Ügynökség néven „intéző” szervezet pályázatait.

Az Origo 2008-ban arról cikkezett, hogy addigra már hat szerződés keretében összesen mintegy bruttó 3,8 milliárd forint értékben végzett munkákat az egyre bizalmibb státusba kerülő, a néhai Komáromi András MSZP-s kőbányai önkormányzati képviselő által alapított vállalkozás. A nyílt pályáztatások mellőzését az NFÜ akkoriban éppen azzal indokolta, hogy mivel nem vásárolták meg az úgynevezett forráskódokat, az uniós tenderek informatikai támogatását biztosító EMIR jogvédett. Ezért az annak továbbfejlesztéséhez szükséges részleteket (például: adatbázisszerkezet, rendszerterv, forráskód) csak a rendszer fejlesztője ismeri.

De miért hozta ezzel az uniós források kapcsán ilyen kiszolgáltatott helyzetbe a magyar államot az ügynökség? A válasz lényegében annyi volt, hogy így olcsóbb. A forráskód ugyanis drága dolog. Mindez annak ellenére történt, hogy a korabeli sajtóbeszámolók szerint a Welt 2000 Kft.-nek 2004 előtt nem terveztek kizárólagosságot biztosítani, és lett volna lehetőség arra, hogy nyílt versenyben más cégek is beszálljanak a kiemelt informatikai szolgáltatás működédtetésébe, vagy akár a fejlesztésébe. Csakhogy erre nem került sor, ami így utólag egy újabb, komoly aggályokat felvető talány a Gyurcsány-kormányok időszakából.

Bár 2010 előtt az illetékes kormányzati szervek részéről nem nagyon érkezett panasz, egy 2006-os ÁSZ-jelentés már utalt problémákra a szisztéma kapcsán. Az állam kiszolgáltatottságát pedig kiválóan illusztrálja az egyik, már 2007-es kontraktus, melyben a következő kitétel is szerepel: „Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés teljesítése során létrejövő fejlesztésekkel vagy a keretrendszerrel fejlesztőeszközöket nem vásárol, nem fejlesztett ki, illetve nem hozhat létre, illetve Megrendelő a jelen szerződés megkötése előtt fejlesztőeszközöket nem vásárolt.” Sőt, ebben a megállapodásban az NFÜ azt is vállalta, hogy tetemes kártérítést fizet a Welt-nek, ha a szerződés bármilyen okból idő előtt megszűnne.

Hogy mennyire „bebetonozódott” az évek során a rendszer, éppen a 2010-es kormányváltás után lett egyértelmű.

A második Orbán-kabinet 2013-ban kormánydöntést hozott a rendszer „államosításáról”. Ezt követően az üzletrészétől már korábban megváló Komáromi váratlanul visszatért a céghez, majd végül, hosszas huzavonát követően eladta azt a magyar államnak. Az ügy krimijellegét erősítő körülményként cikkezett 2014 márciusában a Népszabadság arról, hogy a volt szocialista politikus a tranzakciót követően meghalt.

A Welt mindenesetre immár állami tulajdonban, Új Világ Nonprofit Kft. néven dolgozik tovább az uniós pályázatok informatikai támogatásán. Honlapján meg is említik az EMIR-t, mely hivatalosan az „Európai Unió Strukturális és Kohéziós Alapjaiból nyújtott támogatások ügyvitelét és monitoringját támogatja”.

Fotó: Vajda János (MTI)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink