Új vezérigazgató az Opus Global élén

Hírek MTI

Dzsubák Attila Zsolt irányítja július elsejétől az Opus Global Nyrt-t. A tőzsdei társaság igazgatósága az új vezérigazgató mellett Balog Ádám igazgatósági tagot az igazgatóság alelnökének nevezte ki – közölte a társaság pénteken.

A közlemény szerint Mészáros Beatrix, az Opus Global igazgatósági elnöke a vezérigazgató váltással kapcsolatban kijelentette:

Gál Miklós sikeresen lezárta az Opus és a Konzum fúzióját, reorganizálta és tovább dinamizálta a holdingot, amelynek eredményeit az első negyedéves pénzügyi jelentés is visszaigazolta.

A társaságnak változatlanul stratégiai célja, hogy

vonzó célpontként jelenjen meg az intézményi nagybefektetők és a konzervatív politikát folytató pénzügyi alapok előtt is.

Dzsubák Attila Zsolt szakmai tapasztalata garanciát jelent a befektetői fókuszú irányításra. Balog Ádám, igazgatósági alelnökként kiemelt szerepet vállal a jövőben a stratégiailag jelentős ügyekben – jegyezte meg az igazgatóság elnöke.

Hozzátették: a döntés Gál Miklósnak a Mészáros Csoporton belül betöltött egyéb pozícióira nincs hatással.

A következő egy évben az Opus Global céljai között szerepel, hogy a járvány negatív gazdasági hatásai ellenére stabil növekedési pályát biztosítson a portfóliójába tartozó vállalatok számára.

Emellett továbbra is kiemelt cél olyan társaságok felvásárlása és integrálása,

amelyek jelentős növekedési potenciállal és eredménytermelő képességgel rendelkeznek

– olvasható a társaság közleményében.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink