Új piacra tör be a Fundamenta

Hírek
A lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavaly októberi eltörlése után újraértékelték a helyzetet, új termékeket fejlesztettek ki.

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-nél a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavaly októberi eltörlése után újraértékelték a helyzetet, új termékeket fejlesztettek ki, és hamarosan új piacokra is belépnek – jelentette be Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

Az eredményekről elmondta, hogy a lakáskassza 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest 50 százalékkal növelte szerződésállományát. A kamatokkal és támogatásokkal növelt bruttó betétállomány 2018 végére meghaladta az 502 milliárd forintot, 15 százalékkal, 67 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt. A kihelyezett hitelek állománya az előző év végi 343 milliárd forintról 408 milliárd forintra nőtt 2018 végére. A társaság részesedése a lakáshitelpiacon meghaladja a 12 százalékot, a fix kamatozású lakáshitelek terén pedig a piac közel harmadát fedi le.

A Fundamenta tavaly 8,34 milliárd forint adózás előtti és 6,98 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Tátrai Bernadett hangsúlyozta, hogy a tavalyi különleges év volt. A szabályozás változása kapcsán újraértékelték a helyzetet, a változást lehetőségnek tekintették arra, hogy új piacok felé nyissanak. A társaság idén egyebek mellett belép az ingatlanközvetítési piacra.

 

Borítókép: freepik

Ezek is érdekelhetnek

További híreink