Új híd a Dunán Vácnál

Hírek Pindroch Tamás
Nemsokára elkészülhet a Vác térségébe tervezett új Duna-híd építési koncepciója. Az átkelő az M2-es autóutat a Szentendrei-szigeten keresztül köti majd össze a 11-es főúttal.

Az uniós közbeszerzések honlapján már olvasható az új, Vác térségébe tervezett Duna-híd építésének ajánlattételi felhívása, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tett közzé. Az átkelő átadására Sződligetnél van a legnagyobb esély, itt érne össze az M2-es és a 11-es főút.

Nem új gondolat

Az ötlet nem új. Már 2004-ben elfogadtak egy tanulmánytervet, amely szerint Váctól délre, „az 1675,750-es folyamkilométernél” egy tizenöt méter széles híd ívelne át a Dunán.

A legfrissebb hírek szerint ez az elképzelés tartja magát most is. Ez azt jelenti, hogy az építmény a bal partnál a Vác–Sződliget szakaszon készül majd el. Az átkelő építésének a terve szorosan összefügg azzal, hogy megkezdődhet az M2-es autóút Vác utáni etapjának a tervezése is. Az új pálya a magyar–szlovák határig, Ipolyságig vezet majd. A híd erősítené a térség települései közötti kapcsolatot, csökkentené a Budapestre, Szentendrére, Gödöllőre nehezedő autós terhelést. Viszont vannak, akik a Dunakanyart és Vácot is féltik az építmény miatt bővülő gépkocsiforgalomtól.

Kapcsolatok

Az tény, hogy a híd közúti kapcsolatot teremtene Esztergom, Vác, Szentendre és a Dunakanyar falvai között.

Emellett közúti kapcsolat létesülne az M2-es gyorsforgalmi út, a 2-es és a 11-es főút között. Ezek a tervet támogatók szerint kerülő utakat is biztosítanának. Mindenesetre most az új Duna-híd előkészítéséhez a nyertes ajánlattevőnek a döntés-előkészítő tanulmány, a tanulmányterv és a környezeti hatástanulmány elkészítése lesz a feladata. A szakemberek azt mondják, az optimális forgalmi hálózati szerep, az érzékeny környezeti körülmények és a kerékpárúti hálózatba kötés szem előtt tartása mellett kell megépíteni az átkelőt. A terveket a Duna jobb partján vezető 11-es főút és a túloldalon futó M2-es sződligeti csomópontja közötti szakasz elsődleges vizsgálatával szükséges elkészíteni. Emellett figyelembe kell venni a Tahitótfalunál jelenleg is meglévő híd kapcsolatát.

Paraméterek

A híd szerkezeti hosszúságát 600 méterben határozták meg a főágon. Emellett a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120–180 méteres hídnyílásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges. Azt is rögzítették, hogy a tahi, a 11-es főútig érő kisági kapcsolat lehetőségét szintén meg kell vizsgálni. A kapcsolódó úthálózati nyomvonal elkészítése is szükséges.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint Tahitótfalu tótfalusi részének északi elkerülésével megépülhet egy belterületi tehermentesítő, elkerülő út.

A 3000 milliárdos országos útfejlesztési program része az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is.

A közbeszerzés mintegy 16 kilométernyi új, egybefüggő utat irányoz elő körforgalom és útcsatlakozás kialakításának a vizsgálatával, alternatívák feltárásával a Szentendrei-Duna-ág keresztezésére is. Az ITM lapunkkal közölte: a híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében. A sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal ellátott térségben egy eddig hiányzó új közúti kapcsolat jöhet létre Esztergomtól Gödöllőig. A nyertes ajánlattevő feladata lesz, hogy elsősorban a vízbázis- és környezetvédelmi szempontok alapján javaslatokat tegyen a híd helyszínére. A tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése.

Az ajánlatok benyújtásának a határideje 2021. május 27 volt. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.

A cikk a Figyelő hetilap június 3-iki számában került publikálásra.

(Borítókép: MTI)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink