Új gabonafajokra van szükség

Hírek
A meleg, csapadékszegény időjárás ráirányítja a figyelmet a szárazságtűrő gabonafajokra.

A legutóbbi mezőgazdasági áradatok alapján folytatódik a termelői árak eddigi trendje, legalábbis az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva – hívja fel a figyelmet a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője. Tresó István emlékeztet arra, hogy a növényi termékek árszintje legutóbb 1,2 százalékkal csökkent, míg az állati termékek ára ismét, ezúttal 14,5 százalékkal emelkedett.

Az elmúlt év azonos időszakához képest tehát még látványos a változás a mezőgazdasági áraknál, az elmúlt hónapokhoz képest azonban már inkább stabilizálódik a növényi és állati termékek árszintje.

A szakember szerint a tartósan alacsony árszint mellett a növénytermesztők helyzetét más is nehezíti. A korán beköszöntő nyári meleg és az ezzel együtt csapadékszegény időjárás miatt korai kényszerérés tapasztalható a gabonaféléknél. Ez a várható termésmennyiségre is erőteljes negatív hatással van. A helyzet még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy a terméstechnológiák korszerűsítése mellett a tudatos genetikaválasztás legalább olyan fontos. Az időjárási körülmények változása miatt tehát már most időszerű átállni a szárazságtűrő genetikákra. Erre számos magyar fejlesztésű gabonafaj is rendelkezésre áll.  

Ezek is érdekelhetnek

További híreink