Ahogy az Magyarországon is megtörtént, újabb ország vezeti be az egynapos autópálya-matricát, ráadásul közvetlenül a szomszédunkban. Az is kiderült, mennyibe fog kerülni.
A Paraméter írta meg, hogy a szlovák parlament június közepén elfogadta azt a törvénytervezetet, amely az egynapos autópálya-matrica szlovákiai bevezetéséről rendelkezik. Ennek értelmében Szlovákiában augusztus 1-től lehet vásárolni egynapos autópálya-matricát.
A törvényhozás arról is határozott, mennyibe fog kerülni ez a jogosultság Szlovákiában: az ára 5,40 euró lesz, ami átszámítva jelenleg valamivel több, mint 2100 forint. De ezen felül további változásokat is bevezettek a szlovák autópálya-matrica rendszerbe, így például
- eltörölték az éves matricát, amely az adott naptári év utolsó napjáig volt érvényben,
- megmaradt viszont a 365 napos sztrádajegy.
Jozef Ráž közlekedési miniszter a döntés nyomán úgy fogalmazott, hogy örül, hogy még a nyári főszezon előtt jóváhagyták az egynapos autópálya-matrica bevezetését, mert ez jelentős segítséget mindazoknak, akik rövidebb kirándulásokat terveznek a Szlovákiában, valamint a külföldi turistáknak is, akik csak átutaznak az országon.
Miért drágább az egynapos autópálya-matrica Magyarországon?
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, Magyarországon már áprilistól kapható az egynapos autópálya-matrica, ahogy Ausztriában és Csehországban is elérhető már ez a jogosultság. Ennek háttere az Európai Parlament és a Tanács 1999/62/EK irányelve, az úgynevezett Eurovignetta-irányelv rendelkezéseinek való megfelelés. Magyarországon a személyautóknak (D1 kategória) 5150 forintba kerül.
A szlovák egynapos autópálya-matrica megjelenésével itthon újra felerősödött az a kommentár, hogy a magyar hasonló kategória mennyivel drágább. Valóban, közel két és félszerese. Csakhogy a magyar és a szlovák autópálya-matrica rendszer nagyon sokban különbözik.
- Egyfelől a magyar gyorsforgalmi úthálózat jóval sűrűbb, mint a szlovák. Miután tehát a magyar közúti infrastruktúra használatára szóló engedély jóval kiterjedtebb szolgáltatást kínál, így értelemszerűen drágább is.
- Fontos szempont, hogy Szlovákiában nem létezik vármegye matrica, miközben Magyarországon a magyar felhasználók körében ez a legnépszerűbb termék. Éppen ezért a magyar járműtulajdonosokat aligha érinti negatívan az egynapos matrica áprilisi bevezetése, mivel az ő köreikben a 6600 forintba kerülő éves vármegyematrica a legkelendőbb.
- Harmadszor pedig a magyar utakat jóval nagyobb arányban koptatja az átmenő, úgy nevezett tranzitforgalom, mint a Szlovákiában.
Éppen ezért teljesen más logika alapján kell meghatározni az autópálya-matricák árát is. Mivel az egynapos engedély Szlovákiában lakossági termék, így jóval árérzékenyebb kérdés is. Ez viszont Magyarországon már nem erős szempont, mivel az egynapos autópálya-matrica elsődlegesen a külföldieknek szól. Ráadásul ők is örülhetnek, hiszen március végéig Magyarországon a legalacsonyabb díjú matrica a tíznapos volt, amelynek az ára jármű-kategóriánként változik, de D1 és D2 kategóriában 6400, illetve 9310 forintot kérnek el érte. A tavasz első hónapjáig tehát terméket vásárolták azok is, akik valahol beléptek az országhatáron, majd ugyanaznap ki is léptek az ország területéről. Április óta viszont ugyanezt ennél jóval olcsóbban, 5150 forintból megússzák.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: AFP