"Tudományos igényességgel" szóltak be az ellenzéki képviselőknek Majtényiék

Hírek
Nyílt levelet fogalmazott meg az Eötvös Károly Intézet (EKINT) azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik úgy döntöttetek, felveszik a választásokkor elnyert mandátumukat, és beülnek az Országgyűlésbe. Az mondjuk kérdéses, hogy melyikük fogja végigolvasni a 8 oldalnyi szöveget, nem tartalmaz ugyanis semmi olyat, amit egy parlamenti képviselőségre pályázó politikus ne tudott volna. De lehet, hogy nem is erről szól ez az egész.

Mert a szöveg inkább egy tudományos mázzal leöntött, fejmosásnak tűnik, amit azoknak a renitens ellenzékieknek szánnak, akik nem hajlandóak bojkottálni a parlamentet, ha már megválasztották őket. Van a nyílt levélben minden, ami egy tudományos szöveghez kell, lábjegyzetek, forrásmegjelölések, meg minden… csak éppen új információ nincs benne egy darab sem.

A levél alapvetése, hogy ma Magyarországon nincs alkotmányos demokrácia stb… a szokásos dolgok.

Az írást természetesen Majtényi Lászlónak, az Eötvös Károly Intézet elnökének és Somody Bernadettenek, az Eötvös Károly Intézet igazgatójának köszönhetjük (erre még visszatérünk), akik felsorolnak 5 lehetőséget, amivel az áprilisi választásokon mandátumot szerzett ellenzéki képviselők élhetnek. Ez a teljes bojkottot is magában foglalja, de magyaráznak a nem többségi elven működő bizottságokban rejlő potenciálról, a “többségi elvű működés szelektív bojkottjáról”, amely magába foglalja a plenáris, vagy a bizottsági ülésekről való távolmaradást. Itt kezd el ásítozni igazán az emberfia, aki eddig eljut, a címzettek ugyanis valószínűleg már a bevezető után bezárják a böngészőablakot.

A lényeg egyébként már az elején megtalálható, ahol leírják, hogy “elemzésükben” szeretnének “áttekintést nyújtani az alkotmányos demokrácia helyreállítása iránt elkötelezett ellenzéki képviselők mozgásteréről”. Majd nem sokkal később elkezdik fejtegetni a teljes bojkott kérdését, melynek kapcsán kifejtik, nem feladatuk, hogy ebben a kérdésben állást foglaljanak. Ezt jó tudni, csak aztán az “Eskütétel” pontnál mégis megmagyarázzák, hogy “ez alkotmányos államban ritkán okozhat súlyos erkölcsi problémát, míg az illiberális állam parlamentjében a szabadság elkötelezettjei számára komoly morális dilemma”.

Na akkor itt álljunk is meg egy kicsit, a nyílt levél egyik szövegezője ugyanis maga Majtényi László, akit az ellenzék jelölt köztársasági elnöknek legutóbb. Akkor vajon nem zavarta, amit ezzel kapcsolatban most megfogalmazott: “Kétség kívül feszültséget okoz, hogy amíg az ellenzéki képviselők célja az alkotmányos demokrácia helyreállítása, addig az általuk leteendő eskü szövegében szerepel, hogy az eskütevő hűséget fogad az Alaptörvénynek, amely alapjául szolgál a jelenlegi nem demokratikus politikai rendszer működésének”? Olyan böhömnagy diktatúra van itt, hogy azért Majtényi elindult a köztársasági elnök-választáson, hátha… akkor vajon nem zavarta volna, hogy esküt kell tennie, ha nyer?

Ejtsünk pár szót Somody Bernadetteről is. Ő az az alkotmányjogász, akinek a polgári engedetlenség a nünükéje. Évek óta azt hallgatjuk tőle, hogy az Alaptörvény nem legitim, és ezt a rendszert például a polgári engedetlenség eszközével le kell bontani. Ez azért érdekes, mert utána bemegy az egyetemre, és a tanszéki kollégáival együtt elmagyarázza a tudni vágyó hallgatóknak, hogy az alkotmányozás joga a magyar Országgyűlésnél van. Ez ugye azért is fontos, mert az Országgyűlés képviselőit a nép közvetlenül választja, az Eötvös Károly Intézet igazgatóját, meg nem. Szóval attól még, hogy Somody Bernadettenek nem tetszik az Alaptörvény tartalma, és nem bírja elviselni, hogy az Alkotmánybíróságban jelenleg többségben vannak a konzervatív alkotmánybírók, nem kellene olyan rendszerbontást hirdetnie minden bokornál, amelynek semmi köze az alkotmányossághoz.

Tudományos máz ide vagy oda, egyértelmű, hogy mire jó ez a nyílt levél. A megfogalmazott ismereteknek a megcímzett képviselők már a birtokában vannak, számukra ebben a levélben semmi új nem olvasható. Akkor kiknek szólt ez valójában? Azoknak a választóknak, akikkel el kell hitetni azt a narratívát, hogy a gaz ellenzékiek beülnek a parlamentbe, hogy legitimálják ezt a csúnya, alkotmányosságot nélkülöző antidemokratikus rendszert. Hiszen még az esküt is leteszik, pedig az szembe megy a saját meggyőződésükkel.

Megint ugyanúgy hülyének nézik a választókat, mint amikor azt próbálták meg bebizonyítani, miért nem elég demokratikus, szabad és tisztességes a magyar választási rendszer, Gulyás Márton legnagyobb örömére. A választók lenézése mellett most már azt is kijelenthetjük, hogy az EKINT-nél a képviselőket is hülyének nézik. Igazából mindenkit, aki nem akarja követni a tudományos mázzal leöntött politikai felhívásukat. 

Borítókép: MTI/Mónus Márton