Trump vámokkal fenyegette meg az uniót

Hírek MTI

Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg az Európai Uniót Donald Trump amerikai elnök arra az esetre, ha nem sikerül átfogó kereskedelmi megállapodást kötni, és az európai országok nem hagynak fel a leginkább az amerikai óriásvállalatokat érintő digitális adó bevezetésével.

A CNBC-nek szerdán adott nyilatkozatában Trump elnök, aki a svájci Davosban tartózkodik az 50. Világgazdasági Fórum alkalmából, úgy fogalmazott, hogy „nagyon, nagyon nehéz tárgyalni” Európával, amely „évek óta kizsigereli” az Egyesült Államokat.

Ha nem sikerül dűlőre jutni, „nagyon magas vámokat” vet ki az Egyesült Államok az Európából importált autókra és más egyéb termékekre – mondta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy úgy gondolja, az Európai Unió végül belemegy egy megállapodás megkötésébe.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei közé tartoznak. Tavalyelőtt, 2018-ban közel 1300 milliárd dollárt tett ki az áruk és szolgáltatások kereskedelmi forgalmának értéke.

Az Egyesült Államok exportjának értéke 575 milliárd dollárra, importja pedig 684 milliárd dollárra rúgott, így a mérleg 109 milliárd dolláros többletet mutatott az unió javára.

Trump elnök, aki kedden Davosban már tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy kétoldalú kereskedelmi megállapodásról, egy másik, a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „nagyon egyszerű lesz” megegyezni az európaiakkal.

Ha nem tudunk kereskedelmi megállapodást kötni (az EU-val), 25 százalékos vámot vetünk ki az onnan behozott autókra – mondta az amerikai elnök, aki nem először vette elő ezt az ütőkártyát, bár az unió világosan jelezte, hogy ellenlépéseket tenne egy ilyen esetben.

Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak nem lesz egyszerű megállapodásra jutnia, ugyanis Brüsszel azt akarja elérni, hogy az agrárágazatot hagyják ki belőle, míg Washington a közbeszerzések piacát tartaná zárva.

A helyzetet nehezíti, hogy több európai ország – Franciaország, Ausztria és Olaszország – 3 százalékos mértékű digitális adót vetett ki a nagy technológiai vállalatoknak az adott országban keletkezett bevételeire, amit az amerikai kormányzat rendkívül sérelmesnek tart.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán Davosban egy panelbeszélgetés során úgy fogalmazott, hogy ha európai országok „önkényes módon megadóztatnak” amerikai internetes vállalatokat, Washington fontolóra veszi, hogy „önkényes módon vámokat vet ki” európai autógyártókra.

Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok részt vesz az online szolgáltatásokra vonatkozó új nemzetközi adószabályok kidolgozásában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretein belül. A nemzetközi adózási ügyek azonban nagyon bonyolultak, sok időt vesz igénybe átdolgozásuk – mondta Mnuchin.

Az amerikai pénzügyminiszter szerdán találkozik Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszterrel, valamint Angel Gurriával, az OECD főtitkárával. A háromoldalú találkozón szó lesz az OECD által kidolgozott, a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó javaslatokról, amelyek 2020 végén lépnének életbe.

A folyamatot lefékezte, hogy Mnuchin decemberben váratlanul azt javasolta, hogy a nemzetközi adószabályok legyenek választhatóak és nem kötelezőek.

.

Borítófotó: Donald Trump amerikai elnök felszólal a Világgazdasági Fórum 50. davosi találkozóján 2020. január 21-én, az esemény nyitónapján. A négynapos tanácskozáson a világ vezető politikai, társadalmi és gazdasági döntéshozói megvitatják a globális kérdéseket, és meghatározzák a jövőre vonatkozó legfontosabb feladatokat. (MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink