Az elnök által javasolt új amerikai adózási szabályok (részletesen lásd: Trump történelmi adócsökkentésre készül – Figyelő, 2017/18. szám) a demokrata többségű államokat sújtják majd leginkább – írja a professzor. Az új elképzelések szerint szövetségi szinten megszűnnének az állam által fizetett jövedelmek és az ingatlanadó után levonható kedvezmények. Ha jóváhagyja az amerikai törvényhozás a javaslatot, akkor a demokrata államokban nehezebb lesz fenntartani a hagyományosan magas adószintet.
A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi szövetségi szinten adókedvezmény érvényesítését, ha az adóalany állami szinten már fizet adót e tételek után. A magas jövedelemi kategóriáknál ez azt jelenti, hogy a szövetségi adóból akár 40 százalék kedvezményt is kaphat valaki. Ez a szabályozás egyenesen ösztönzi a magas adóterhelésű államokat (ilyen például Kalifornia, vagy New York) a helyezt konzerválására. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az állam ilyen módon támogat egyes tagállamokat. Trump ezt szüntetné meg.
Az kétségtelenül vitathatatlan, hogy az amerikai tagállamoknak joguk van arra, hogy maguk döntsenek az adók mértékéről – folytatja Reynolds. Az azonban erősen kérdéses, hogy mondjuk egy Walmartnál dolgozó pénztáros Tennesseeben, aki nem az államtól kapja jövedelmét és alacsony az általa fizetett ingatlanadó, miért kéne, hogy támogason egy New York-i kockázati tőke befektetőt, vagy akár egy hollywoodi filmstúdió valamelyik fejesét. Általánosabban fogalmazva: teljesen rendben van, ha egy állam magas adószintet akar fenntartani, de ezt ne a szövetségi büdzsé terhére tegye. Legfőbb ideje, hogy az amerikai adókedvezmények rendszerével 25 éve visszaélő államok most megfizessék a közterhekből rájuk eső részt – teszi hozzá a professzor.
Reynolds azt javasolja, hogy el kellene törölni a jelzáloghitelek kifizetett kamatai után járó adókedvezményt is. Ezt annak idején azért vezették be, hogy ösztönözzék a lakosságot az ingatlanvásárlásra. A kedvezmény azonban ebben a formájában nem alkalmas erre, mert olyanok vették igénybe, akiknek a jövedelmi helyzete éppenhogy csak megengedte az ingatlanvásárlást. Reynolds szerint így az adókedvezmény hozzájárult a pénzügyi válsághoz vezető ingatlanpiaci lufi kialakulásához.
Érvelése szerint a korábbi amerikai vezetés fordítva ülte meg a lovat, amikor úgy okoskodott, hogy ösztönözni kell a középosztályt arra, hogy ingatlanokat vásároljon és gyermekeiket felsőoktatási intézményekbe járassa. E két tényező ugyanis nem az oka, hanem éppen a következménye, jele, markere egy középosztálybeli státusznak. Márpedig a markerek ösztönzése nem változtatja meg az alapvető helyzetet, sőt ront inkább rajta.
Az ingatlanok iránti kereslet állami támogatásának az lett a következménye, hogy felhajtotta az árakat a piacon. Gyakorlatilag annyi történt, hogy a költségvetés kieső bevételei, amelyeket a szegények és a fiatalok támogatására lehetett volna költeni, a gazdagabbak felé áramlottak – adókedvezmények formájában.
Ez történik, ha az adózási szabályokat a politikusok írják át. Azok számára lesz kedvező, akikkel a politikusok törődnek. Ők pedig általában a magasabb jövedelmű, nagyobb társadalmi érdekérvényesítő képességgel rendelkező rétegek – foglalja össze álláspontját Reynolds. Egy egyszerűbb adórendszer, mint például az egykulcsos adó, megoldaná ezt a problémát, ezt azonban a politikusok általában nem szeretik, mert bezárja a korrupció előtt a kiskapukat.
Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo